Házak, lakások, emberek - Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)
"Elitlakások" a szocializmusban - Preisich Gábor: Közvéleménykutatás az új házak lakói között
kép, lapból kivágott dekoráció. Mindenki érzi és látja: óriási dolog, hogy a népi demokrácia már az első években ilyen otthont tud nyújtani a dolgozóknak.” Maguk a kérdések, illetve tudnivalók, négy csoportra oszlottak. Az első kérdés- csoport a család létszámát, összetételét és szociális helyzetét tisztázta, és szükséges volt ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, milyen szociális rétegek lakják az új lakásokat, és a különböző rétegeknek melyek az esetleg egymástól eltérő szükségleteik. A család kereső és eltartott tagjainak száma, egybevetve a lakás berendezésével, a telítettségről, illetve a zsúfoltságról nyújtott tájékoztatást. A lakást használó személyek száma kettőtől egészen tizenegy főig terjedt. (Pesterzsébeten négy nagyobb lakás kivételével a lakások zöme egy-kétszobás.) Az átlagos létszám 4,7. A lakások többségénél mindössze egy kereső van, sok lakásban a férfi és nő is keresnek, de vannak olyan lakások is, ahol négy keresőt is találhatunk. A keresők átlagos száma lakásonként 1,6 volt. A lakók legnagyobb része fizikai munkás, sok közöttük az élmunkás, de akad igen sok szellemi dolgozó, állami vagy üzemi alkalmazott, műszaki tisztviselő, tanító stb. A gyakorlati tapasztalat igazolta azt az alapelvet, hogy szobánként két személy tekinthető a szociális lakáskultúra szempontjából megfelelő megoldásnak. Azonban jó beosztású lakások esetén, ha a helyiségek megfelelő nagyságúak, szobánként három személy az a maximum, amelyen felül semmi esetre sem szabad mennünk a higiénikus és kulturális szükségletek súlyos sérelme nélkül. Ahol nyolc-tíz személy lakott kétszobás lakásban, egyik szobában a férfiak, másik szobában a nők aludtak, ilyen szám mellett higiéniáról, családi életről a lakásban beszélni sem lehet. Ha megvizsgáljuk a lakók számát, kiderül, hogy 18 százalékban hatnál többen, 24 százalékban két-három, 58 százalékban négy-hat személy lakik egy lakásban. Ha feltételezzük, hogy az 1950-es évben építendő lakásokba nagyjából hasonló rétegek és hasonló arányban kerülnek beutalásra, mint a múlt években, ebből az következnék, hogy legfeljebb 20 százalék egyszobás lakás volna építhető; és ha a kétszobás lakások számát 60 százalékban, a háromszobásokét 20 százalékban állapítjuk meg, elmentünk addig a határig, ameddiga statisztikai tapasztalat alapján elmehetünk. Nem szabad azonban azt sem elfelejtenünk, hogy az így felépítendő lakásokba valószínűleg nagy részben kisebb lakásokból kerülnek a lakók, úgyhogy a kisebb - egyszobás vagy szoba-konyhás - lakások felszabadulnak kisebb létszámú családok számára. Igaz viszont az is, hogy - több szobából álló - társbérletek is megszűnnek, tehát ez a két véglet kiegyenlíti egymást. A fent megadott keret — nézetünk szerint - reális kívánalomnak tekinthető. Mivel a háromszobás lakások már lehetővé teszik a szülők és a különnemű gyermekek elkülönítését, s mivel a felnőttek száma csak kivételes esetben haladja meg a kettőt, úgy látjuk, hogy háromszobásnál nagyobb lakásokról egyelőre, a mai gazdasági helyzetben, gondoskodni nem kell. Ahol ilyen épültek - tapasztalat szerint -, több család 141
