Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1930
Terülj asztalkám Pillanatképek a szegények vacsorájáról, a tündériesített népkonyháról, a külváros életéről s a festőnövendékről, aki szájat fest ff Ő szi este van, sötét, barátságtalan. Nekivágunk a városnak, megtekintjük azokat, akik nem otthon esznek, hanem féllábbal az utcán, féllábbal azokban a gombamódra szaporodó helyiségekben, melyeket automata-buffetnek neveznek. Amíg odaérünk, azon tűnődünk, hogy nem csak ezek a helyiségek szaporodnak gombamódra, hanem a nyelvünkkel nem szervülő idegen szavak is, melyek helyett száz és száz jobb akadna. Hajdan, amíg friss, életerős volt nyelvérzékünk, mindent megmagyarosított. Most mohón szippantjuk föl az idegen kifejezéseket. Ha külföldi útlevelük van, annál szívesebben fogadjuk. Ez az összetett szó: automata-buffet pedig hosszú is, csúnya is. Első része görög, s azt jelenti, magamozgatta, önmagától mozgó (autos = maga, maomai = mozgok), s a második része francia, egy családias-kedélyes igéből származik, mely azt jelenti, falni, zabálni (bouffer). Nem találunk helyette ízesebb, kifejezőbb szót? Mért nem jó a mozgó konyha? Vagy mért nem kedvesebb a terülj asztalkám, a terülj asztal, a mesék bűvös buffet-je? Nyilván azért, mert a miénk. A légkör ezekben a fényesen világított csarnokokban mozi-szerű. A szegény és pompázkodó huszadik század szellemét érezzük. Mintha söröshordókon álló vidéki színpadot látnánk, olcsó gúnyákkal, rikító lámpákkal, melyek pár fdlérért fényt szórnak a sovány vacsorára. Maga a közönség világvárosias, minél kijjebb megyünk, a kültelkekre, annál inkább. 68
