Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1931

Egyik szobában találkozunk a szöszke, kékszemű, kékruhás Manóival, a kis budapesti világcsodával. Manci mindössze hatvan dekát nyomott, amikor megpillantotta a napvilágot. O volt eddig hitelesen a legkisebb élő újszülött. Ma, két és egynegyedéves korában mindössze ötven centiméter magas, és hat kilogramm súlyú. Okos, kedves kislány, értelme fejlettebb, mint a vele egykorú gyermekeké. Növesztő oltásokat kap, s ezért jár be az intézetbe. Most várják a másik csodát, azt, hogy a növesztő hormonoktól nagyra nőjjön.

Másik újság az, hogy manapság sok idősebb nő, negyven-negyvenöt éves, hozza világra első gyermekét, úgy, mint annakelőtte a tizennyolc-húsz esztendős fiatal menyecskék. Régente, ha nagy ritkán megesett ilyesmi, maguk az orvosok is izgalomba jöttek. Ma ez úgyszólván mindennapos. A nők kora ezen a téren is eltolódott.

A legtöbb szülés január és május hónapok között van, s a legtöbb gyermek hajnali három-négy óra között jön a világra. Fiú mindig valamivel több, mint lány.

Sok az egyke, különösen a jobbmódúaknál, de azért lassan rájönnek, hogy egy gyerek mindig többe kerül, mint kettő. Nemcsak fáradtságban és aggodalomban, még pénzben is.

A németek nem csupán a műszereket fertőtlenítik, hanem eltolható üvegtetőről lehulló záportömegekkel a szülőszoba levegőjét is. De azért a gyermekágyi fertőzés arányszáma úgyszólván mindenütt egyforma.

Hogy miért? Rejtély ez is, mint maga az élet egész folyamata.

1931. február 26., csütörtök, 4. old.

90