Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1930

A szünetben aztán az egyik fiatalember így szólt a társához:- Te, most nem értettem egy szót.- Mi volt az?- Bawakiuuo.- Igazán nem tudod, mi az? Bawakiuuo, kérlek, az olyan kis agyagcsöbör, melyben buddhista papok tömjént égetnek.- Köszönöm.

Mosolyogva üdvözöltük ezt a két ifjút: a pesti humor utolsó mohikánjait.

Egy bank kirakatában, fatálkában a különböző valuták, bankjegyek mellett aranyak csillognak.

Nézegetjük ezeket a pesti aranyakat. Az egyik „arany” széle kifeslett, az aranypapír, melyet a nyári nap kiszívott, felgöndörült, látszik a fehér karton, melyet csak bevontak aranypapírral.

Hasonlóak ezek az aranyak azokhoz a papírbanánokhoz, papírszalámikhoz, melyeket fűszeres boltok kirakataiba tesznek ki, mert nem romlandók.

Csak jelképek. A mi gazdagságunk jelképei.

Késő este az utolsó autóbusz zörög át az elhagyott, sötét hídon. Mindössze négy utas ül benne.

Hirtelen zökken az autóbusz: összeütközés történt.

Ebben a pillanatban a négy utas hanyatt-homlok ront az ajtóhoz, úgy tolakszik, egymást tiporva, mintha az életét mentené. Egy férfi ellök egy öregasszonyt, ő ugrik le először. Borzasztó elgondolni, mi történnék, hogyha komoly veszedelem volna, s egy zsúfolt kocsi közönsége viaskodnék.

Szerencsére csak egy csöpp karambolról van szó. Az autóbusz összeütközött egy autóval, a sárhányóját egy kissé megrongálta.

Rendőr fut oda. Ezalatt a két járműt már egy harminc emberből álló csoport fogja körül. Honnan jöttek ide? Rejtély. Az előbb egy lélek se járt a hídon.

Ezek a szem- és fültanúk, azok, akik mindent láttak, hallottak, akik mindent tudnak. Mindenki lázasan kardoskodik az igazság - az ő igazsága - mellett. Harmincán harmincféleképpen.

Arra a történetíróra gondolunk, aki, miután hallotta, hogy egy utcai szerencsétlenséget - nyomban a megtörténte után - tíz tanú tízféleképpen mesélt el, végképp kétségbeesett szép és nehéz hivatását illetőleg.

80