Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1930

telik -, hogy ők térjenek ki. Itt nem látni olyan idilleket, mint Velencében. A galambokkal való barátkozás nincs megszervezve. Nem árulnak papírtölcsérben galambeledelt, mint ott, szerelmespárok nem fényképeztetik le magukat a galambszárnyak békés, derűs förgetegében. De így gazdátlanul, bitangul is élnek, tenyésznek, sőt meg is kövérednek. Vannak titkos és állandó barátjaik, magányos öregurak, öreg kisasszonyok, akik minden áldott napon morzsát, kukoricát hoznak nekik újságpapírba csomagolva, s akármilyen eső szakad, akármilyen szél fúj, nem mulasztanák el ezt a szinte családi kötelességüket. Meg kell állapítanunk, hogy Budapesten a galambok közélelmezése példás. Pedig nincs is megszervezve. Vagy talán éppen azért?

A sekrestyés csak mosolyog:- Tessék hazavinni. Épp elég van belőle.

Utolsó állomásunk a Bazilika. Itt valósággal viharzanak a galambok. Egyik alkalmazott, akivel beszélgetünk, vérben forgó szemekkel szól felőlük. Ügy látszik, személyes ellensége a galamboknak.- Nem lehet ezekkel bírni - sopánkodik. -Tessék nézni, miattuk feszítették föl azt a dróthálót, hogy be ne szálljanak a templomba, de folyton nekiröppennek, megostromolják, telisteli van pihével, bepiszkítják a lépcsőt, az oszlopfőket, a falfestményeket, még a köveken is lemoshatatlan nyomot hagynak. Nem győzök utánuk takarítani. Nincs a világon ily erőszakos, tolakodó állat. Sokszor tűnődtem, kinek kellene följelenteni őket. Senkise vállalja. Ide járnak etetni őket. Bár inkább a szegény gyermekeket etetnék. Múltkor azon tépelődtem, hogy megmérgezem mind. Zavarnak engem, zavarják a híveket is az áj tatosságban. A külföldiek váltig csodálkoznak, miért engedhetik meg itt azt a galambzsinatot. Szerencsére van vércse. Mert ahol a galamb megtelepszik, ott vércse is van. Reggelenként a toronyban tollpihéket látni, pár vérnyomot: széttépte őket a vércse.

Neki se merjük fölajánlani galambfiókánkat. Megvárjuk, amíg eltávozik. Aztán - óvatosan, mint aki lop - a többi galamb közé tesszük. Itt úgyis annyi van. Eggyel több vagy kevesebb már meg se kottyan ...

1930. október 2., csütörtök, 5. old.

65