Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

Űrinő a Belvárosban. Divatos, lapos kalap, kitűnően szabott, újvonalú ruha van rajta, s kesztyű a kezén. Talpig elegáns. Valóban csak talpig. Mert a lábán nincs harisnya, s a cipőjét is mindössze néhány vékony szíjból tákolták össze. Magyarán szólva mezítláb van. Azaz mégse egészen mezítláb. A lábán az ápolt körmök bíborvörösre vannak festve.

1935. augusztus 23., péntek, 4. old.

Pesti utca

K

ét micisapkás suhanc álldogál az esti hományban a tér sarkán. Szájukban a legolcsóbb cigaretta füstöl, vörös kezük kilóg kurta kabát- ujjukból, nyakukba színes átvető. A párizsi Montmartre-ra is bátran odaillenének. Most kecses fiatal nő libben elébük. Nyakába kékróka simul, makulátlan fehér bőrkesztyű a kezén, kalapját egyenest Párizsból küldhették a címére. Aranytárcájából illatos cigarettát vesz ki, s kedves, szerény mosollyal tüzet kér az ácsorgó legényektől.

Azok izgatottan kikapják szájukból az égő cigarettát, s versengve nyújtják a nő felé. A cigaretta meggyullad, a hölgy néma főhajtással távozni készül, a két fiatalember pedig mély hajlongások közt, többször egymásután - szinte szédelegve - hebegi: „Nagyon szépen köszönjük. Nagyon szépen köszönjük.”

Szegények. Annyira meg voltak tisztelve, hogy még ők köszönték meg azt a tüzet, melyet adtak.

A társaskocsi megállója mögött kávéházi tornác. Még künn az utcán a „nyári kert”. Még nem vitték telelőbe, de a virágjukat, levelüket már dér csípte, s hervadoznak, sárgulnak az éles őszi szélben. Egy hölgy várakozik a megállónál. Sokáig kell várnia. Épp az orra előtt szaladt el a kocsi. Egy darabig topog, ténfereg, nézelődik, majd hirtelen elhatározással a kávéházi

381