Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1930
- Most a gazdák nyaralnak, sok helyütt föloszlatták a háztartást is. De azért naponta elhelyezek öt-hat leányt.- Mikor legkeresettebbek a háztartási alkalmazottak?-Tavasszal, márciusban - a könyvébe pillant. Az idén márciusban egyetlen napon negyvennyolc leányt helyeztem el.- Külföldön is keresik őket?- Sokat küldök Párizsba, Brüsszelbe, Konstantinápolyba. (A balkáni államokba azonban nem kapnak útlevelet.)- Melyik megye szolgáltatja a háztartási alkalmazottak zömét?- Ma Pest és Fejér megye. Békében Erdély.- Hogy tükröződik itt a gazdasági válság?- Lépten-nyomon érezzük. A gazdák elszegényedtek. Ahol azelőtt két-há- rom lányt tartottak, most beérik eggyel is. Fáj a szívem, ha elgondolom, hány nagy úriház ment tönkre. Múltkor bejött hozzám egy úriasszony, aki annak- előtte három cselédet tartott, s állást keresett nálam. Maguk a leányok igényesebbek, könnyen fáradok, idegesek. A polgári családok leányai különösen a bélista idején mentek háztartási alkalmazottnak. Több érettségizett leányt is elszerződtettem. Igen sok hivatalnoknőt, varrónőt, és hímzőnőt is. A szerző pompásan ismeri Budapestet: mintegy keresztmetszetben lát minden házat. Tudja, hol főznek olajjal, vajjal és zsírral, tudja, hogy itt vagy ott milyen a személyzeti szoba, mi az asszony követelménye vagy rigolyája.- Ma már - folytatja - cselédszoba nélkül nem szegődik el leány. Majdnem mindenütt van is. De a modern építkezés meglehetős szűkre szabta, úgyhogy némely helyütt az egyik cseléd félig-meddig a folyosón alszik, s a másik csak akkor tud kimenni a szobából, mikor az első már fölkelt. Egyébként a leányok szívesen beletörődnek a szűkös viszonyokba, még a gazdáik szegénységét, nélkülözését is örömest megosztják, mindenhez hozzáidomulnak, csak jól bánjanak velük! Ez a legfontosabb.- Mi a korhatár?- Én egy hetvenkét éves szakácsnőt is elhelyeztem már. De ezek a régi, klasszikus szakácsnők, akik oly ízesen és remekül főznek, folyton mossák a kezüket, ragyogóan tiszták, már nem tudnak lépést tartani a mai korral. Ha két-háromféle ételt kell készíteniük, már kétségbeesnek. Még vidéken, nagyúri házaknál, földbirtokosoknál keresik őket. Akadnak közöttük olyan kövérek, hogy le se tudnak hajolni, s ülve főznek.- Hát vannak-e csodagyermek-szakácsnők?-Azok is vannak. A főzés művészete velük születik, ösztönös képesség ez. Néha magam is elcsodálkozom, mikor beállít hozzám egy tizenöt éves kislány, nyolcvan pengőt kér, kijelentve, hogy tökéletes szakácsnő. Aztán 37