Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

Körkép E gy előkelő cukrászda kirakata előtt két tanulóleány bámulja a finom kis karácsonyfákat. Tizenhárom-tizennégy évesek. Csinosak, fito­sak, ábrándosak. Egyikük különösen lelkesül:- Nézd, milyen édes, nézd, milyen gyönyörű. Ilyen szépet még soha éle­temben nem láttam - kiáltja. - Ilyent vesz nekem az ... izé ... Nincs is semmiféle „izé” a világon, és nem is vesz neki senki ilyent, még ehhez hasonlót sem. De ha már lelkesül, ha már ábrándozik, ha már kivetíti vágyálmait, hát egy „izét” is álmodik mindjárt a szép kis karácsonyfa mellé, egy igazi tündérkirályfit, egy „izét”. A társaskocsin fiatal nő ölében egy bájos, ötesztendős kislány ül. Az ötesz­tendős kislányok téli divatja ötven év óta nemigen változott. Szakasztott olyan fehér kabátkát, fehér főkötőt, fehér karmantyút és egyujjas, fehér kötött kesztyűt viselnek, mint már régóta, nagyon régóta minden ötesz­tendős kislány. Ennélfogva minden ilyen baba rózsás arcocskájával régi-régi ismerősünk. Neki azonban még idegen ez a nagy város. Most talán először ül társas­kocsin, először látja a hidat, a Dunát, az alagutat, vagy először veszi észre. Meg is kérdezi:- Ez itt a hid? Ez a Duna? Ez az alagút? Amikor igenlő választ kap, büszkén, elégedetten bólint. Nagyon tetszik neki, olyan büszke rá, mintha legalábbis ő csinálta volna, vagy az ő egyenes kívánságára és parancsára fúrták volna az alagutat, készítette volna Clark Ádám a Lánchidat. Ezeknek a kislányoknak nem csak a ruhájuk, a lelkűk se változott sem­mit. A megboldogult, felejthetetlen Krúdy Gyula szívesen, gyakran iszogatott. Amikor - még nem is olyan régen - legfiatalabb gyermeke megszületett, 341

Next

/
Thumbnails
Contents