Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1934
Pesti utca S zívesen üdvözöljük egymást az utcán. Megállítjuk. Régesrég nem találkoztunk. Részvéttel tekintünk rá. Azt hallottuk felőle, hogy elvált a feleségétől, a gyerekek az asszonynál maradtak, s őt a szakítás nagyon megviselte. Óvatosan kerülgetjük a kérdést. Hátha sikerül kissé megvigasztalnunk. No meg aztán érdekelnek bennünket a további fejlemények is. Mostani életmódja. Megkérdezzük, mikor látta a gyerekeket. Egy kis szünet után ezt mondja:- Elég régen.- Egészségesek? - faggatjuk.- Hála Istennek - mondja.- Rossz az egyedüllét - jegyezzük meg sokatmondóan. — Hát az bizony nem jó - felel őszintén és sokatmondóan. így beszélgetünk egymással jó tíz percig. Nem tudtunk meg semmi továbbit tőle, de miután elváltunk, s utána pillantunk, rémült világosság gyullad fel bennünk: ez az ember nem az volt, akinek hittük. Ez egy vadidegen úr volt, ak’ről semmit, de semmit nem tudtunk. Emlékezünk, hogy láttuk néhányszor a környéken. Valószínűleg arra lakik, amerre mi, ezért rémlett ismerősnek. Sejtelmünk sincs róla, nős-e vagy elvált, vannak-e gyerekei vagy nincsenek. Egy darabig kényelmetlenül érezzük magunkat. Majd megvigasztalódunk. Manapság annyi az elvált ember, akinek gyermekei az asszonynál maradtak, s aki egymagában éli szomorú életét. Könnyen lehet, hogy minden kérdés, amit hozzá intéztünk, talált. Az ékszerész kirakata előtt szegény asszony ácsorog hat-nyolc esztendős fiacskájával. Mind a ketten kopottak, rongyosak. Vékony ruhájukban dideregve topognak a novemberi ködben. A gyerek nem akar továbbmenni, annyira vonzza, csábítja a sok szép, fényes arany- és ezüst-holmi. Különösen a drága órák érdeklik. Sóvár tekintettel bámulja a mesebeli kincseket.- Hajói tanulsz, veszek neked egyet - mondja az anyja, és kezénél fogva továbbvonszolja a gyereket. 336
