Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

tatja, nógatja, mindhiába. A lovacskával nem lehet beszélni. Mit van mit tenni, le kell szállni a bakról, megfogni a kantárt, s szépen, gyalogosan át kell őt vezetni a túlsó oldalra.

A lovacska most bátran, nyugodtan lépeget. Hagyja, hogy vezessék. Olyan, mint egy ideges, makrancos gyermek, aki addig nem nyugszik, míg meg nem fogják a kezét. Akkor azonban biztonságban érzi magát a világ minden baja ellen. Hallatlan, micsoda ideges világban élünk.

— Csirkét vegyenek. Nagyságám, vegye meg ezt a szép pár csirkét - kínálgatja mindenkinek egy falusi asszony baromfiját a pesti Dunasétányon.

A divatosan kiöltözött dámák sóvár pillantásokat vetnek a csipogó aprójószág felé. Csaknem mindnyájának az lehet első gondolata: „Ejnye, de jó volna megnézni, hátha olcsón adja.” No meg aztán a baromfival úgy vannak az asszonyok, hogy akkor is jó megnézni, még ha nem is akar vásárolni az ember. Megtapogatni a mellét, hogy elég kövér-e, szétfújni pihéit, hogy elég sárga-e a húsa.

De győz a meggondolás. Vadonatúj fehér bőrkesztyűjükre pillantanak, s továbbmennek.- Majd máskor - gondolják -, talán majd hazafelé menet, a házuk közelében újra találkoznak vele, s akkor fölhívják.

1934. október 25., csütörtök, 8. old.

Pesti utca

B

umfordi fiúcska tipeg az utcakereszteződésnél. Dadája húzza kézen fogva, ő pedig komor meggyőződéssel húz maga után egy négy keréken járó kis elefántot. A kis elefánt azonban a négy kerekén nem áll oly szilárdan, mint a fiúcska a maga keménykötésű két lábán, s fölborul.

Agyerek hátra-hátra pislant, de azért csak húzza tovább, a játékállat meg oldalt fekve csúszik előre az utca porán.

332