Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1930
Hogyan mentenek ki egy öngyilkost a Dunából? Száz öngyilkos közül kilencvennyolc életben marad A z, hogy valaki milyen úton-módon igyekszik véget vetni életének (hogy például a vízhez, a tűzhöz, a golyóhoz vagy a méreghez folyamodik-e) , nem véletlen, hanem - amint megállapították - lélektani elhatározottság, melyet főképp az öngyilkosságok jelképes önbüntető volta magyaráz. Nálunk nagyon sokan a Dunát akarják sírjuknak választani. Négy esztendővel ezelőtt az öngyilkosságok járványszerűen léptek föl. Az életuntak akkor úgy hullottak a vízbe, mint ahogy Arany János írja a Hídavatás című balladájában: „seregben, cikázva, némán ugranak, mint röpke hal a tengerekben; vagy mint csoportos madarak ...” Ekkor teremtették meg a hídfőknél a mentőházakat, az őrökkel és a motoros csónakokkal, melyek a legelső jelre elindulnak, s kihalásszák a hullámokkal küszködő öngyilkosjelölteket. Ezt az intézményt sokan bírálgatták. Hangsúlyozták, hogy ez mindössze tüneti kezelése a bajoknak, s nem az okozatot kell megszüntetni, hanem az okot. Ebben igazuk van. De miután az ok megszüntetése nincsen egészen módunkban, nem gáncsolható, hogy legalább az okozatot akarjuk megszüntetni, s az első segítséget nyújtjuk azoknak a szerencsétlen, magukkal meghasonlott embertársainknak, akik- mint a példák bizonyítják - egy meghiúsult öngyilkossági kísérlet és egy szerencsés megmenekülés után csak igen ritkán követik el tettüket még egyszer. 31