Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1934
Pesti utca A villamos tele van utasokkal. Egymás hegyén-hátán állnak az emberek. Jön a kalauz, kéri a jegyet. Egy úr a kabátja zsebébe akar nyúlni, hogy fölmutassa bérletjegyét, de a nagy szorongásban a mellette álló úr kabátja zsebébe dugja a kezét. Az észreveszi, kiáltani akar, de egy pillantást vet a másikra, s látja, hogy nyilván téves mozdulat történt, az illető úr véletlenül kapott csak az ő zsebéhez. Hiszen nem is remélhette, hogy egy kiska- bát külső zsebében bármit is találhatna. Mindamellett nem egészen bizonyos benne, s noha egy szót sem szól, gyanakvó, bizalmatlan tekintettel méregeti útitársát. Az füligvörösödik, szintén nem szól, csupán kézmozdulattal jelzi a sajnálatos tévedést. Tudja, hogy bár nem készakarva történt, a gyanút mégse mossa róla le semmi. Kétségbe van esve. Mit tegyen? A legközelebbi megállónál - pedig még messze útja van -, sietve leszáll, s pironkodva, az izgalomtól fűtve gyalog bandukol tovább. Közben, míg a villamos elrobog mellette, még egy bocsánatkérő, magyarázó mozdulatot tesz a tornácon álló úr felé. Az megértőén mosolyog rá. A gyalogos lehajtja fejét. Hiába minden. Azt, ami történt, már nem lehet meg nem történtté tenni. Utóbb sok szó esett arról, hogy derék rendőreink nem olyan közeli barátjai az utca közönségének s a gyermekeknek, mint például Londonban a világszerte nevezetes bobbyk. Nem egészen igazságos ez az ítélet. Mi például tanúi voltunk annak, hogy amikor egy kislány kalapját a Duna-parton lekapta a szél, a rendőr jó öt percet futott, amíg elcsípte, visszahozta kis tulajdonosának, s bokáit szeretetre méltó udvariassággal összeütve, átnyújtotta neki. Budai kis zsákutca. Sovány, penészvirág kislány ugrál, mit a szöcske, fél lábon. Nem több öt esztendősnél. Négynek is alig látszik. Egyik ház kapujából hét-nyolc esztendős, jól táplált, izmos fiúcska lép ki, s kezében vassúlyzót cipel. Alig bírja a jókora súlyzót. Most odamegy a kislányhoz, és így szól: 306