Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1934
len hang sem hallatszik ki abból, amit mond. Már egész csődület van körülötte. A távolból lassú, méltóságos léptekkel közelít egy rendőr. Most felöltő és kalap nélkül, dús hajú, kis fekete bajszos fiatalember megy arra. Egy pillanat alatt megérti a helyzetet. Elmosolyodik, könnyedén utat nyit magának a bámészkodók között, zsebébe nyúl, kiveszi zsebkését, s egyetlen - alig észrevehető - mozdulattal, a zsebkés segítségével kinyitja az elvarázsolt üvegajtót. Olyan az egész, mint valami bűvészmutatvány. A közönség a bámulat cc-jeit hallatja. Csakhogy meg nem tapsolják. Az üvegkalitkába zárt fogoly azonban, most hogy váratlanul kiszabadult, hirtelen, valami sajátságos félreértés folytán dühösen formed kiszabdítójá- ra, s csaknem tettleg is bántalmazza. Felesége alig bírja lefogni. A fiatalember mosolyog. Nagyon értelmesnek látszik. A mai kor gyermeke. Elnéző fölénnyel tekint az idősebb nemzedékre. A kiszabadult férfi is most elröstelli magát, bocsánatot, köszönetét hebeg. A nézők sorában egy-két „éljen” hallatszik. Az utca közönsége hálás. Tíz percig egészen jól elszórakoztatták. Kislány mondja:- Délelőtt a Szemüveg utcában voltunk apukámmal. A Semmelweis utcát hallotta így magyar szavakhoz szokott fülecskéje. A társaskocsi egyik kalauza pedig ezt kiáltotta:- Szemelvész utca, szakaszhatár. A napokban láttuk Chaplint egy ferencvárosi mellékutcában. Nem ő volt, de pontosan úgy festett. Ugyanolyan „csónak”-cipőt, harmonikás nadrágot viselt, s fekete szeme, dús, fekete szemöldöke ugyanolyan mulatságos dinnyekalap alól kandikált ki. Szerettük volna megszólítani és közölni vele ezt a bámulatos hasonlóságot. De nem tettük meg, mert kegyetlennek éreztük. Hátha nem is tudja, ki az a Chaplin, és rosszul esnék neki, hogy valaki, azért, mert olyan mulatságosan toprongyos, mint ő, milliókat keres. Húsz fillért adtunk neki és továbbmentünk. Bamba csodálkozással meredt ránk. Ugyanazzal a kedves bambasággal, amin már annyit nevettek az emberek, az ő hasonmásának. Mi ezúttal nem nevettünk. 1934. május 5., szombat, 4. old. 299
