Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1933

Húsz esztendő óta nem akadt megfelelő vevő ezekre a holmikra. Hogy megkophatott azóta az a hat szék. Hogy megvakulhatott az az aranykeretes tükör.

Még húsz esztendő, s az értéktelen ócskaságból értékes régiség válik.

Sírkő-kereskedésben ötven-hatvan év körüli úr nézelődik, válogat.

Az öreg boltos egy fémből öntött síremlékre hívja fel a figyelmét.

— Ez a legújabb divat — mondja. - Külföldről jött.

— Csakugyan? - hitetlenkedik a vásárló.

— Fogadjunk akármibe — erősködik a boltos -, hogy ötven év múlva nálunk is csak ilyen síremléket látunk a temetőkben ...

Az öreg boltos meg az öreg vevő egymásra pillant — rémülten.

A vidéki magyar két hetet tölt Budapesten. Ezalatt mindennap ellátogat az állatkertbe.

— Miért jár annyit az állatkertbe? - faggatják rokonai. - Hiszen már eleget láthatta.- Hadd éljenek azok a szegény állatok is - szól jóindulatú méltányossággal a gazda.

Egyik kis vásárcsarnokban apró iskolás lánykák járnak tanítónőjükkel.

Mindegyik kezében papír, Írón. A helyszínen jegyezgetik fel az árakat. Anyagot gyűjtenek számtani példák számára.

Egyikőjük tíz kiló tormának az árát kérdezi egy kofánál, akinél mindössze négy-öt szál található, a másik egy deka marhahúsét. Megint egy másik öt szem szilva után érdeklődik, s egy pöttöm szöszke tizennyolc libamáj súlyára kíváncsi, meg arra, hogy két deka lencse hány szem.

Angyali tájékozatlanság. A legmérgesebb kofanéni is szeretettel mosolyog rájuk.-í.

1933. október 28., szombat, 4. old.

250