Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1933
Pesti utca B andi első gimnazista. Mindössze néhány hete jár a középiskolába. Arca, mint a tejbe ejtett rózsa. Még nem edződött meg az élet viharában. Sok mindent nem tud még. De napról-napra tanul valamit. Valamelyik napon is diadalmasan újságolja édesanyjának:- Most már tudom, hogy melyik a nyolcadikos és melyik a tanár. A nyolcadikosok ugyanis nagyon hasonlítanak a tanárokhoz. Nekik is rendes kalap van a fejükön, nem diáksapka, s irattáska van a kezükben, nem pedig hátitáska, mint a kicsinyeknek.- Mindegyiknek köszönök - mondja Bandi -, és amelyik szépen visszaköszön, az tanár, amelyik pedig az arcomba röhög, az nyolcadikos. Mennyi emberismeret van már ebben a kis megfigyelésben. Két öreg néni beszélget, fölfelé menet egy tabáni kaptatón.- Rossz fiú az. Mindig sok bajom volt vele. Avval én örökké csak mérgelődtem - panaszolja az egyik.- Hamar kiadják az útját a szegény öregeknek. De hová menjenek? - sopánkodik a másik.- Amikor kicsi volt, akkor kellett volna megfojtani. Akkor én ma boldog asszony volnék - árad tovább a panaszos szó.- Mindenütt csak baj van - sóhajt a másik hang. Eltűnődünk. De kételkedünk, hogy ha valóban megfojtja a nénike kiskorában az a rossz fiút, vajon csakugyan olyan boldog volna-e ma, amint gondolja. Kötve hisszük. Váltott futóverseny a körúton, fényes délben. Rohannak a kurta nadrágos, szöges cipős, tornainges fiatalemberek. Egyenletesen kapkodják a lábukat, eveznek a kezükkel. A futók elhaladtak, de azt látjuk, hogy a versenynek még nincs vége. Végig a körúton késő estig folytatódik. Ahány iskolásgyerek, 248
