Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1933

Körkép

F

iatal házaspár száll fel a villamosba, az asszonyka kezében csomagok, ezeket maga mellé rakja az egyetlen szabad ülésen.

A férj alig tud elhelyezkedni mellette.

Odajön hozzájuk a kalauz. A férj két átszállójegyet vált, s így szól:- Kérem, legyen szíves, mondja meg őnagyságának, hogy vegye ölébe a csomagokat, és ne foglalja el mind a két helyet.- Miért nem tetszik szólni személyesen? - csodálkozik a kalauz.- Nem vagyok beszédes viszonyban őnagyságával - szól a férj.

Az asszonyka elkacagja magát, ölébe kapja a csomagokat és tréfásan oldalba böki a férjét.

Szent a béke.

Szénfekete olasz házaspár száll a pesti villamosra. Délszaki véralkatuk felpezsdíti az egész kocsi közönségét.

Kézzel-lábbal kérdezgetnek, érdeklődnek. Dallamos nápolyi tájszólással hadarnak valamit, amit senki sem ért.

Egyik utas németül szól hozzájuk, a másik franciául, de nem értik egymást, bár mind a két fél azt állítja, hogy kitűnően beszél franciául.

Egyik megállónál aztán idősebb úr száll fel a társaskocsiba. Szeme felcsillan az olasz szó hallatán. Beszédbe elegyedik velük.

A nápolyiak szeretnének egyet-mást megtudni, ami igen fontos a számukra. Például azt, hogy melyik utcában van az a szálloda, ahová igyekeznek, hogy hol kell leszállniok, hogy merre találják az olasz követséget stb.

Az idősebb úr azonban, akit nyilván emlékei tartanak rabul, megmámo- rosodik. Oda se figyel a kérdésekre. Sugárzó arccal rajongani kezd. Olaszországot dicséri az olaszoknak. Sorrentót, Caprit, Rómát, Firenzét. Magyarázza, hogy milyen gyönyörű városok ezek. Velencét emlegeti, az „Adria gyöngyét”, Colleoni lovasszobrát, a Lidót, a vaporettókat s a gondolákat. Nem győz betelni Itália szépségeivel.

Az olaszok folyton a szavába akarnak vágni, de ő nem hagyja. Áradozik, emlékezik.

241