Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1933

Tovább már nem lehetett kibírni. Az izgalom oly magasra hágott, akár egy bányászszerencsétlenség alkalmával. Felváltva állítottak őröket, akiknek az volt a föladata, hogy figyeljék, nyávog-e még a macska. Fülüket a mí- niummal festett utcai bádogcsőhöz nyomták, és úgy hallgatóztak, akár orvos a haldokló szíve fölött, hogy dobog-e még.

A macska egyre halkabban, de nyávogott.

Ekkor kiadták a jelszót a Krisztinában, hogy a macskát mindenáron meg kell menteni.

Mindenekelőtt pénzt gyűjtöttek a „mentési munkálatokra”. Gyermekek zsebpénzük maradványait rakosgatták össze. Mikor már együtt volt a pénz, szerelőt hívattak. Közben azonban akadtak néhányan, akik titokban az elöljárósághoz, a rendőrséghez, sőt a tűzoltósághoz fordultak segítségért.

A szerelő mindenekelőtt széjjelnyitotta a csatornacsövet. Ennivalót dobáltak le, köteleket, rudakat bocsátottak le a nyíláson, hátha fölkapaszkodik rajta. A cicus azonban megijedt az emberi zajtól, és elmenekült a csatorna-járásban még mélyebbre.

A környéken már egyébről se beszéltek, mint a macskáról. A házfelügyelőnők s az öreg kisasszonyok könnyes szemmel, némán álldogáltak ott, mint a halálos beteg ágya körül. Mit csináljanak? Mint akik utolsó pillanatban külföldi orvostanárt hívatnak, vagy valami életmentő műtéti beavatkozásra szánják rá magukat, végre ők is kibontották a csatorna előtti úttestet.

Óriási izgalomtól körülvéve dolgoztak a szerelő munkások. Fölbontották az aszfaltot, kilapátolták a földet. Több órai fáradságos munka után kitárult a földalatti beton-csatorna. Még néhány csákánycsapás. A szívek hevesen dobogtak. Most széjjelbomlott a csatorna.

Kissé félreállt a tömeg. Ekkor, a negyedik nap délutánján, a lesoványodott, girhes macska künn termett, s a hálátlan egyetlen köszönő pillantásra se méltatva életmentőit, a ház nyitott kapuján át a pincébe surrant ...

1933. július 23., kedd, 6. old.

232