Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1932
Pesti utca S ok lakás van most üresen a városban. Azok, akik elköltöztek, minden cók-mókjukat magukkal vitték, s többnyire csak az üres falak maradtak utánuk. Néhány üresen álló lakás ablakjában, erkélyén azonban cserépvirágokat hagytak ott, árván. Talán nyiszlett volt a virág, talán az új lakásban már nem lenne hely a számára, nem volt érdemes elvinni, hát otthagyták. A lakást kevesen nézik, a házmester sem törődik vele. Ha ilyen kitett, elhagyott cserépvirágokat látunk, melyeket most nem öntöz, nem gondoz senki, az az érzésünk, hogy gondjainkba kellene vennünk őket, akár a gyermekvédő egyesületeknek az elhagyott, árva gyermekeket, vagy az állatvédőknek a gyámolításra szoruló állatot. Meg kellene alakítani „az elhagyott növényeket védő egyesületet.” Régente a gyermekre a felnőtt ember a hitrege varázsával hatott. Nagynak, hatalmasnak, erősnek látta, sőt hatalmaskodónak, erőszakoskodónak is. Félt, tartott tőle, irigyelte és bámulta. Remegve közeledett feléje, mint élet és halál urához, kegyét kereste, boldog volt, ha az rátekintett, ha kegyeskedett szóbaállni vele, ha leereszkedett hozzá. Ma fordított a helyzet. A felnőttek - talán bűntudatból - zavarba kezdtek jönni a gyermek előtt, a kelleténél jobban kezdték tisztelni őket, s az okos gyermek ezt azonnal észrevette. Vérszemet kapott, vissza is élt a helyzettel, s ma az az igazság, hogy a felnőtt közeledik félő izgalommal a kicsinyek felé, figyeli őket, lesi parancsaikat, óhajaikat, kegyeikbe akar férkőzni. Megfigyeltük a fürdőhomokon, hogy milyen szívtelen ridegséggel utasítják vissza a gyerekek a feléjük közeledő és velük barátkozni akaró felnőtteket. Visszaadják a kölcsönt - kamatostul. A keskeny, népes mellékutcák magas házaikkal, sok-sok lakóikkal mindig kissé Olaszországot, Nápolyt idézik eszünkbe. Egyik ház harmadik emeletéről zsinegre akasztott, fölhúzható kosárka csüng alá. A házban lakó fűszeres abba rakja a harmadik emeleti terebélyes, nehezen mozgó asszonyság 176
