Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

Az elmúlt hét afrikai hőségében láttunk egy úriembert, aki családjának fagylaltot vitt haza ebédre. A nap szemfájdító, sivatagi fehér tüze mindent elborított. Az úr a közeli cukrászdából vitte a fagylaltot, ostya-tölcsérekben. Mindkét keze tele volt vele. Futott hazafelé. Felesége, két gyermeke epedve várta otthon. Már csaknem a kapuhoz ért, amikor egy hölgyismerőse megszólította. A hölgy - hivatali főnökének felesége - nemrég lezajlott vakbélműtétjét mesélte el, majd egyik nyári színház előző este látott színdarabjáról mondott tüzetes bírálatot. Közben a fagylalt a tölcsérekből csöpögni kezdett, rózsaszínű, sárga, sötétbarna, édes-ragadós könnyeket hullajtott előbb az úriember kezefejére, majd inge ujjába, cipőjére, nadrágjára, később kabátjára is. Az ostyatölcsérek megpuhultak, lekonyultak. A hölgy egyre beszélt. A fagylalt egyre csöpögött.

Kis idő múlva a fagylalt megszűnt csöpögni.

De a hölgy még mindig beszélt.

Láttunk az utcán egy kedélyes öregurat, aki a tűző napfény elől egy összesimuló fiatal pár árnyékába állt hűsölni.

Az uszoda medencéje telisteli van fürdőzőkkel. Hirtelen vihar kerekedik, csöpörögni kezd az eső. Mindenki fut, amerre lát. A medence egyszerre kiürül. Valaki azonban - honnan, honnan nem - szerzett egy esernyőt, beállt a víz kellős közepére, s ernyőjét feje fölé tartva, vígan lubickolt tovább a vízben. A sok-sok köbméter víz, mely a medencében volt, nem zavarta, de az ellen a néhány felülről jövő esőcsepp ellen esernyővel védekezett ...-í.

1932. augusztus 11., csütörtök, 6. p.

165