Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

Tizenkét inggomb

I

deges nap után betévedek egy budai kiskocsmába. Elhatározom, hogy egyelőre nem törődöm gondjaimmal, s megvacsorázom. Rendelek valamit.

Amíg a pincér visszatér, nézegetem a közönséget. Mennyien nyüzsögnek itt egymás hegyén-hátán. Senkit sem ismerek közülük. Az, aki a fővárosban él, ehhez már váltig hozzászokhatott. Számára a sok-sok szenvedő és lélegző ember nem ember többé, csak egység és szám, mely végül közönyös díszletté olvad.

Rendszerint magam is így vagyok ezzel. De néha a fáradság pillanataiban csodálkozom az arcok, a szemek, az orrok e roppant változatosságán és roppant azonosságán, és azon, hogy a természet egy mintát már évezredek óta makacsul, megannyi változatban ismétel, ki tudja, milyen rejtett céllal.

Most azon döbbenek meg, hogy a jelenlevőket nemcsak személy szerint nem ismerem, hanem arról sincs fogalmam, kicsodák az illetők. Próbálom találgatni foglalkozásukat, jövedelmüket, rangjukat. Máraz első kísérletnél kudarcot vallók. Sötétben tapogatódzom. Hajdan gyermekjáték volt az ilyesmi. A regényíró, akár a torzképrajzoló, néhány vonással elénk vetíthetett egy vidéki földbirtokost vagy pesti úriasszonyt. Ma nincsenek típusok. A határok annyira elmosódtak, hogy még a társadalmi rangokat se sejtjük. Például az a nő, aki háttal ül nekem, s cigarettára gyújt, éppúgy lehet egy mulató táncosnője, mint több gyermekes családanya, egy állástalan tisztviselő felesége, vagy akár lány is, hiszen a kora - húsztól ötvenig - szintén titok. Vajon mi lakozhat lelkében és a többiek lelkében, akik köröttem esznek-isznak? Kicsoda ez a sápadt, szemüveges fiatalember? Kicsoda ez a kifogástalanul öltözött orángutáng, aki folyton a vállát vonogatja? Melyik a boldog, és melyik a boldogtalan? Melyik a tisztességes, és melyik a gazember? Melyik az, aki érvényesül, s melyik irtja ki családját, tébolyodik meg, vagy ugrik bele a Dunába, talán már holnap?

87