Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

ideges gondok rajzották körül. Megkérte barátait, hogy kísérjék el a telefonfülkéhez. Nem szeretett egyedül lenni.

Amíg leértek a földszintre, lökdösődtek, vicceltek, ismerősökkel találkoztak, és elfelejtették, hogy voltaképp mit akarnak. A telefonokon undok alakok lógtak piócák gyanánt, németül besszéltek, vén fráterek, negyven-ötvenévesek, akik nemsokára úgyis meg fognak dögölni. Kaniczky fél óra múlva kapott összeköttetést. Diadalmasan jött ki a fülkéből. A nő eljön, délután háromkor. Sárkánytól kölcsönkért öt koronát, becsületszóra, s akkor Esti is megkapott az imént kölcsönadott két koronájából egyet.

Miután anyagi ügyeik valahogy rendeződtek, könnyülten ültek vissza asztalukhoz. Kaniczky pár mondatot írt a krokiból. Megint abbahagyta az írást. Hordárt hívatott, levelet küldött annak, akinek telefonozott. Cigarettáztak és sóhajtoztak. Nevettek és búsultak gyors egymásutánban. Integettek a tükörablakon át az utcán elhaladó nőknek. Amikor a pincér gyümölcsöket vitt előttük, keresztneveket adtak a gyümölcsöknek. Az alma: Károly, a szőlő: Ilona, a szilva: föltétlenül Ödön, a körte: a puhasága, élvetegsége miatt Jolán stb. Valami nyugtalanság viszketett bennük. Társasjátékot játszottak betűkkel, színekkel, hangokkal, összekeverve, tódítva-foldozgatva mindent. Fölvetették a legfurcsább kérdéseket, mi lenne, ha valami nem úgy volna, amint van? Nem, ők nem voltak megelégedve a teremtéssel.

Háromkor Sárkány az utalványért vágtatott. A kávéház zúgott, a zaj a karzaton egyre erősbödött. Ebben a harsány lármában érezték életük ütemét, azt, hogy mennek valahová, hogy haladnak előre. Minden asztal, minden fülke el volt foglalva. A füstből viharfellegek tornyosultak. Jólesett elnyúlni ebben a gőzben, ebben a meleg pocsolyában, semmire se gondolni, figyelni, hogy fortyog és bugyborékol, s tudni, hogy azokat, akik benne lubickolnak, lassanként elernyeszti, megabálja, összefőzi, együvé kotyvasztja, egyetlen zsibongó korhelylevessé. Elszórva a különböző asztaloknál, bársonypamlagokon, székeken mindennapos ismerőseiket látták. Mind-mind megérkeztek.

Itt volt Bogár, az ifjú regényíró, Pataki és Ürögi Dani. Itt volt Arácsy, a festő, aki firenzei lovagruhában fényképeztette le magát, tőrrel az oldalán, amint zongorázik. Itt volt Beleznay, a híres műgyűjtő, Wilde és Rodin személyes ismerőse. Itt volt Szilvás, a „márki”, csontnyelű sétapálcájával, az utolérhetetlen csevegő, aki legújabb csibészszavainkat dévajul és mesterien elegyítette a nyelvújítási szótárak, a régészek, az akadémiai székfoglalók avatag kifejezéseivel. Itt volt Elián, az idegorvos, Gólya, az iparművész, Sóti, a tudós, aki népmeséink eredetével foglalkozott. Boldog, a modern fényképész, aki Berlinben tanult, és Kopunovits, a tragikus színinövendék.

81