Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

Pesti pincér

R

égóta szeretnék már tanulmányt írni róla, hogy milyen eszes, kedves, figyelmes, talpraesett, baráti, készséges, művelt, elmés, gyors és tapintatos. Sehol a világon nincs párja.

Amellett nem afféle alak, akit egypár szóval jellemezni lehetne. Szerepet játszik, de ezer és ezer szerepet, ahány vendége van. Néhány másodperc alatt tudja, kivel van dolga, s tüstént alkalmazkodik hozzá, mint a jó házastárs felölti szokásait, elérti szeszélyeit és rigolyáit, még a szókincsét is elsajátítja, s csak azt használja. A szellemi rugalmasság csodája ő.

Fiatal korunkban Józsi szolgált ki bennünket a kávéházban, ahol sok beszélő író és különc tanyázott.

Egyszer asztalunkra tett egy tálcát, hat pohár vízzel. A tálca, a poharak, a víz tündököltek a reggeli verőfényben.

Valamelyikünk azonban rámeredt a poharakra, rémült arccal.- Józsi — mondta -, nézze - és mutogatja neki a poharakban a vizet, szemrehányóan és számon kérőén. - Nem látja? Nedves és teljesen összefolyik.

Józsi szintén megriadt. A poharak fölé hajolt. Egy darabig figyelte a vizet, hogy mintegy megállapítsa, vajon barátunk észrevétele megfelel-e a valóságnak.- Igen, kérem - felelte végül komolyan, szemrebbenés nélkül —, mi is már évek óta tapasztaljuk.

Aztán elsietett. A többi asztaloknál a kávénénikékkel, a miniszteri tanácsosokkal, a lócsiszárokkal tárgyalt hasonlóan, mindegyikkel a maga modorában, a maga nyelvén, a maga szellemében.

(Pesti Hírlap, 1933. június 11. - S, 64. old.)

79