Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Zeke Gyula: "Budapest, itt éltem én!" Kosztolányi Dezső Pesten és Budán
tek a legfelső lépcsőfokra, a fiatal Kosztolányi Árpád két lépcsőfokkal hátrább maradt. Ebben a pillanatban a lépcső, amelyre lépett, leszakadt alatta, ő zuhanni kezdett, az összedőlt lépcsőzettel emeletről emeletre bukdácsolt, s pár pillanat múlva véresen esett egy földszinti kamrába a befőttes üvegek közé. Súlyosan megsebesült, zúzódásainak nyomát egész életében viselte a combján, a mellén...”20 További kisebb fővárosi utaktól és átutazásoktól eltekintve budapesti élete tizennyolc és fél évesen veszi kezdetét, a már említett 1903-as őszi szemeszterrel. „Anyika felkíséri a fiát szeptember első napjaiban. [A] Vámház körút 3. alatt bérel bútorozott szobát a számára, de csak egyetlen éjszakán maradhatnak itt, a szoba hemzseg a poloskától. Most a Sándor utcában, egy háromemeletes, sárga ház másodikudvarában vált sötét, földszintes szobát a fiának. Az udvar, a kis szoba elhelyezése emlékeztet a szabadkai hátulsó ház udvarára, gyermekszobájára. A Fehér Ló vidékies éttermében ebédel. Anyika egy hónapra előre kifizeti itt egyetemista fiának a kosztot.”21 Kosztolányi szeptember 9-én a következő levelet küldi édesanyja után: „Édes jó Anyám! Míg te a szabadkai személyvonaton hazafelé robogtál, addig a Kerepesi [ 1907, a fejedelem földi maradványainak hazahozatala és újratemetése óta: Rákóczi - Z. Gy.] úton haladt egy bús fiatalember. Szemét könnyek borították el, és kalapját jól a szemébe húzta, hogy ne 20 Uo. 21 KÉ, 92. old. 22 L/V, 14. old. nevessék ki őt. Elgondolta ő, hogy kicsoda ebben a városban, s kicsoda tinektek ő, s ti őneki. Csak égette a torkát a sírás, és ment tovább. Midőn azután hazatért, véget vetett annyi nap oly nagy hazugságának és — sírt. Kérdezték, miért? Nem felelt semmit, csak a ti neveteket imádkozta el magában. Áldjon meg az Isten mindnyájatokat. (Sokat írjatok!) Dezső.”22 Megtörtént tehát az elszakadás, Anyikától, a családtól, Szabadkától, a kiszakadás a gyermek- és az ifjúkor dús televényéből, amelyből utóbb legjobb prózái sarjadnak majd. (Mi közben gazdagabbak lettünk első lakhelyének leírásával, s a Fehér Ló megmaradt képeire is tehebb szemmel nézünk ezután.) S miként vetette meg a lábát Budapesten? „Kezdetben fél a nagyvárostól, ellenségesnek érzi, de azért boldog, hogy itt lehet” - összegzi Kosztolányi emlékeit Harmos Ilona.23 Ám lássuk a fiatalember saját szavait! Szeptember 25-én így ír öccsé- nek: „Most, midőn átzúgott rajtam a fővárosi élet chaosa, a kocsik, a tébolydái lárma és a konyhabűz ez óceánja, amelyet Budapestnek neveznek, mikor úgy fekszem ez alatt, mint tengermélyén levő hulla, mely fölött a vízréteg egész mérföldje zúg, kifáradva és fásultan - most írhatok neked.”24 Lassan szabadul a nyomás alól. Október 4-én Csáth Gézának már ezt írja: „Most kezdem becsülni Budapestet. Az ország fővárosa. S ez a gondolat, isten tudja, felemel...”25 Októberiek ezek az öccsének írt sorok is: „...teljesenjól érzem magam, csak 23 KÉ, 99. old. 24 LN, 15. old. 25 LN, 17. old. 16