Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Alakok

Krisztinái

füvesasszony

P

ár évvel ezelőtt még nem tudtam volna elképzelni, hogy a hetivásáron ez a parasztasszony füveket áruljon.

Azelőtt sokkal fennhéjázóbbak voltunk. Lenéztük volna őt. Az orvosságot okvetlenül dobozban, üvegdugós cseppentőüvegből kívántuk, mintha bizony annyira különböznénk a kutyáktól, melyek a mezőn millió és millió fű közül csalhatatlanul ki tudják választani, amire épp szükségük van.

Ma alázatosabbak lettünk, tudósabbak. Nem becsüljük túl a tudás külsőségeit, becsüljük az igazi ösztönön alapuló tudást. Koplalunk, mint a fakírok, álmokat fejtünk, mint a falusi banyák, vajákolunk, mint a középkori bűbájosok, szóval közeledtünk a természethez, mely mégsem olyan átlátszóan titok nélkül való, mint a múlt század tudománya vélte.

Ezért tűnt fel a füvesasszony itt a Mária-szobor mellett.

Egyenként emelgetem fűkötegeit. Nagyon közlékeny. Harapófogóval kell kivennem a tudományát.- Szarkaláb?- Vértisztító.- Repcefű?- Gyomor ellen. (így mondta.)- Fehér üröm?- Köhögésre. Akár a sorkantifű, a bojtorján, a pemetefű.

— A papsajt? (Amelyik nem mindig papsajt.)- Az is.

— Hát ezek?- Farkasalma, tisztesfű. Mind a kettő sebnek. Füröszteni.- (Ahá, antiszepszis.) És a békarop ka?

114