Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Alakok
szétvetett lábbal, karral. A mentőautó mindig úgy állapodik meg, hogy fényszórója olyan világosságot teremt a beteg körül, akár egy műtőteremben. Orrán-száján szivárog a vér. Úgy tetszik, hogy már halott. De mozog, lélegzik. Az orvos belemarkol sárgás, fiatal hajába, mely oly erős, mint az oroszlánsörény. Megszagolja.- Heveny szeszmérgezés. Nem tud magáról semmit. Barátja, egy ösztövér, kun szemű fiú, kinek szintén véres az arca és kabátja, s kék foltok, mogyorónyi daganatok vannak a homlokán, a mentők láttára haza akarja cepelni a kárvallottat, bizonyára, hogy eltüntesse a botrány és a verekedés nyomát, s bár ő is italos, fogadko- zik, hogy akár a hátán is hazahurcolja, csak kórházba ne kerüljön. Ordítja pajtása nevét, bömböli, noszogatja őt, Gyula, Gyula, Gyulám, Gyulám, életem reménye, miért ittál annyit, mint a disznó? Nagyatádi meghalt, és én téged szeretlek, csak téged. Édes Gyula, ocsúdj, pislants föl már, embereid meg magad, Gyula, Gyula. Az egész utca gyulázik, Gyula azonban nem akar ember lenni. Jobb így. Egyszer van szombat és kimenő. Liszteszsákként hever az aszfalton. Végre ebben a komisz életben kell valami örömnek is lenni. Nem igaz, Gyula? Gyulát ennélfogva kezelni kezdjük. Az orvos előkotorja az ammóniákos üveget, melynek agyvelőig szúró szaga szerteillan, a vattára csöpögteti, odanyomja a szert Gyula szuszogó orra alá. Gyulának ez nem tetszik, vért prüszköl, azt mondja az orvosnak: Kuss. Végre, az értelem első jele. Gyula gondolkozik, tehát van. Hatalmas mellében zúg az életerő. Próbáljuk talpra állítani, négyen. Gyula csukott szemmel, hajadonfőtt áll, ápolók között. Nem mintája az emberi méltóságnak és öntudatnak. Fölpeckelik szemhéjait. Savós, mélyen alvó szemek néznek ránk, bambán, szembogarai szűkek. Fülébe kiabálunk. Erre, a fegyelemre emlékezve, melyet valószínűleg katonakorában tanult, azt dadogja, nehezen forgó nyelvvel: — Parancs, parancs. De mihelyt elengedi egyik karját a rendőr, hátravágódik, úgy-hogy feje koppan az aszfalton. Koponyája nem tört be. Az aszfalt betört. Shakespeare-i alak ez a sápadt, véres, részeg, shakespeare-i pofa ez a Gyula. Betömik az orrát, megint fölsegítik, cimborája a nyakába kapja, szalad vele öt lépést, aztán mind a ketten orra buknak. A bakafántos pajtást a rendőrök mindjárt előállítják, mi pedig hordágyra kötözzük Gyulánkat. Ütőerei a sötét kocsiban megnyugtatóan működnek, gyönyörűen horkol. Most egyórai csönd következik. Csak egy asszony jelentkezik a férjével, segélyt kér a helyszínen, mert becsípte az ajtó két szára közé az ujját. 110
