Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Alakok

A drótostótok iparának véget vetett a háború. Egy darabig még lézengtek itten, de aztán az üveg annyira megdrágult, hogy nem bírták a nagyüzemet. Szegényeknek, kik azelőtt sohasem láttak tíz-húsz koronánál többet, ezreseket kellett tartogatniok rongyos bugyellárisaikban, és nem egy helyütt ki is rabolták, meg is ölték őket. A markos-erős fiatalokat különben is behívták katonának, az öregek pedig, kik még itt maradtak, a béke hírére elmentek a cseh-szlovák országba, talán azzal a reménnyel, hogy üvegkereskedést nyithatnak egyszer, ívlámpákkal, világított kirakatokkal, sok segéddel és inassal. Annyi bizonyos, hogy a régi drótostót eltűnt mindörökre. El kell búcsúzni tőle, aki utolsó regényes alakja volt a magyar utcáknak. Szegényebb lesz nélküle az élet, és barátságtalanabb. Egy színfolt esik ki a palettánkról. Ez és ezer más ily apróság teszi talán, hogy akik már végigélték az életük egyik felét, hirtelen nem értik meg az új életet, és úgy érzik, hogy az idilli világ mindörökre elsüllyedt, ők pedig hirtelen megöregedtek.

Drótostót, gyermekkorom titokzatos barátja, akárhogy is dől el a magyarok és a tótok sorsa, én minden jót kívánok itt neked: sok-sok repedt fazekat és törött ablaküveget, melyre a mai világ politikai helyzetében alapos kilátás is van.

(Pesti Napló, 1919. január 19. - F, 504—505. old.)

105