Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Alakok
Kalauznék A kalauzok általában korán nősülnek. Egyik kocsivezető barátom évekkel ezelőtt a peronon kifejtette az idevágó bölcseletét. -Asszony nélkül egy hajítófát sem ér az élet - mondta, és nekifeszítette a kocsit a sivalkodó, havas éjszakának. - De - folytatta - a lányok is törik magukat a villamosok után. Nem is kell nekik más, csak a szép, piros villamosok. A szél pirosra-rózsásra csípte az emberismerő és életművész villamos arcát. Elégedett volt, látszott rajta, boldog, hogy ő is a szép, piros villamosok közül való. A piros villamosokat felváltják a sápadt kalauznék. Egyre többen tüne- deznek föl a kocsi ingó talaján. Átveszik az urak mesterségét, akit elhí a kötelesség, az ellenőrzést, a szigort vagy a helyeslő mosolyt, a jegytekercset, a csiptetővasat, a bőrtáskát és a hivatalos tekintélyt lehelő villamossapkát, mely oly komolyan ül a fejükön, a kevés és szegényes hajacskájukon. Többnyire fiatalkák még és igénytelenkék. Némelyik bízvást elutazhatna gyermekjeggyel is. Olyan alacsonyak, hogy láthatatlanul megbújhatnának egy sarokban. Eddig se vettük őket észre. Ezúttal bizonyára csak az egyenruha pompásabb kerete emeli ki az arcukat, a mozdulatukat. Szelíden tesznek-vesznek. Reszket a kezük az izgalomtól, a szájukkal némán és plasztikusan megformálják a gondolatot, kimondják halkan, többször egymás után, hogy szakaszjegy-e vagy szakaszátszálló? Minden porcikájukon látszik a szellemi munka szokatlan erőlködése. Nem kis dolog az. Mindmáig csak kovász, só, cukor, lúg, nagytakarítás vagy szoptatás, de most munka, merre és meddig, emberismereten alapuló törvénykezés, ki a csaló és ki nem, felelős ítélethozatal, szakaszjegy-e vagy szakaszátszálló? Úgy csíptetik le a jegy papírját, hogy elfíntorul belé az arcuk. Azt hinné az ember, hogy eleven húsba vágnak, és fáj nekik. Nem csoda, hogy némelyiknek kigyullad mind a két füle. Ez a két kis rubinlámpa aztán megvilágítja a halvány arcot. Micsoda életek vannak leírva itten! Az ember 101
