Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

SAJTÓ ÉS IRODALOM HATÁRÁN - BUZINKAY GÉZA: A két Ágai

pontos leírás igényei szempontjából jogosan. Agai is megkapta azt a kritikai vádat, amelyet gyakran alkalmaztak naturalista írókra: „nincs fantáziája és nincs invenciója".

5 Az akadémikus tabló, a fennkölt dráma, a múlt és a jövő nag)" ívű összekötése, vag)" valóban filozofikus gondolatok sosem kísérrerték meg Agait. Reflexiói, közérthető, könnyed és a budapesti polgár, különösen a zsidó polgár számára könnyen felfogható, ismerős tényekre, szereplőkre vonatkozó eszmefuttatásai annál inkább. És ami legfőbb jellemzője volt: egyszerűen jól érezte magát a bőrében, szeretett élni, és a kudarcérzésr nem ismerre. Jól látta Komlós Aladár, hogy Agai „az egyetlen jelentősebb magyar zsidó író, akinek pályája mindvégig göröngytelen".

6 Porzó és olvasói - az újdonsült pesti középosztály - lényegileg jól érezték magukat ott, ahol vannak, és azok között a lehetőségek között, amelyek számukra megnyíltak. Szerettek egy új, sokszínű és már adottságainál fogva is liberális nagyvárosban élni, ahol állványerdők mögött egyszerre tucatjával épültek a házakpéldául az Andrássy úton és a körutakon -, újonnan nyitott széles főútvonalak bizonyították a világvárosias fejlődés dinamizmusát; élvezték az új vízvezetéket, a közvilágítást, az omnibuszt, majd a villamost, a színházakat, a megnyíló képtárakar, a hangversenyeket, és szerettek utazni a világban olyan szemmel, hog)" egyenrangú európainak érezhessék magukat Berlinben, Párizsban vag)" Londonban; Béccsel szemben pedig általában újabbnak láthassák Budapestet, ami meggyőződésük szerint egyúttal jobbat is jelentett. Valóban a boldog, optimista békeidők jelképe lehet Agai, egy olyan korszaké és főképp életérzésé, amely 80 évre nyúlt életénél nem sokkal volt rövidebb, viszont a 20. század elejétől kezdve egyeseknek irigylésre méltó, másoknak felháborító anakronizmusnak lárszott. Az Agai-féle tárca véget vetett két uralkodó magyar sajtóhagyománynak: a publicisztikát a politikai szónoklat írott változatának tekintő reformkori hagyománynak, és a sajtót a szépirodalmi művek közlési helyének tekintő felfogásnak. Dezsényi Béla meggyőző levezetése alapján „az újság legirodalmibb rovata, a tárca, akkor alakult ki, amikor az újság és az irodalom útjainak elválása megkezdődött. [...] AXIX. század folyamán a tárca az egész újságor meghódírotta, mégpedig éppen formájával, előadásmódjával, stílusával. Ma már az egész újság rárcaszerű: a napihírek tárcaszerű kis hangulatképek, a parlamenri tudósítás nem beszédek visszaadása, hanem csevegés az ülések lefolyásáról, maga a vezércikk is tárcaszerű, vagy éppen átadta helyét a glosszának, amely a tárcából kölcsönzi hatásának eszközeit; de hangulatosan, csevegésszerűen fogalmazzák a gazdasági rovatot, sőt a szerkesztői üzeneteket is."

8 5 Gálos Rezső: Ágai Adolf. In: Irodalomtörténet, 1917. 23. old. 6 Komlós Aladár: Ágai és a „tárca". In: Újság, 1936. március 29. 31. old. ? Szépirodalom és sajtó kapcsolatára, majd végleges eltávolodásukra a 19. század utolsó harmadában ld. Dezsényi Béla: Sajtó és irodalom. In: Magyar Könyvszemle, 1946.

1—IV, sz. 46-69. old. 8 Uo. 65. old.