Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)
SAJTÓ ÉS IRODALOM HATÁRÁN - SZÉCHENYI ÁGNES: Vészi József, a műhelyteremtő és dinasztiaalapító (1858-1940)
Természetesen ezeket az idézeteket is ellenőrizni kell nemzetközi forrásokban, archívumokban. 1929-ben Vészi közreműködője és egyik segítője is volt a Magya rFrancia Kultúrliga kiadásában egyidőben magyarul és - Párizsban - franciául megjelenő közel 700 oldalas kötetnek, melynek jelszava a „béke és bizalom. Útja: a haladás. Eszköze: a munka. Útmutatói: hit, erkölcs és hazafiság" voltak. A kötet a maga valóságában akarta megismertetni az országot, mégpedig úgy, hogy magunknak is önismerettel szolgáljon. Ez az összeállítás is kultúrdiplomácia tett volt, miként szerkesztőségi munkája kapcsán kiépített nemzetközi kapcsolatainak ápolása is. Munkatársainak visszaemlékezései szerint „kormánymegbízás nélküli, itthonülő diplomata" volt, az idegen országok követei őt keresték fel először a nem hivatalos Magyarország tekintélyei közül, gyakran időztek 66 Dr. Lukács György (szerk.): /'. m. 6. old. Újságírók