Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció
ki. Sem korábbi állapotokra (mint például az európai középkorra), sem pedig a Nyugat-Európán kívüli világokra nézve sem jelenthető ki a racionális elem hiánya. A jellemző azonban az, hogy ott a racionalitás mindig csak részleges volt, mivel mindig nagyon gyorsan irracionalizmusba torkollott. A polgári-kapitalista tudatot az jellemzi, hogy e racionalizálásban elvileg nem isu r ' - »14 mer határt. Ezen a ponton válik véglegesen nyilvánvalóvá, hogy az újkori racionalitás megliatározó folyamatát nem lehet az emancipáció ugyancsak történelmi léptékű elemzése nélkül rekonstruálni. A racionalitás kibontakozásával mindenkor együtt változó emancipáció bevonása az értelmezés folyamatába lehet csak az az új mozzanat, amely választ adhat a racionalitás/racionalizálás kibontakozásának az előzőekben felidézett kettős megítélésére is. Ezzel természetesen nemcsak a racionalitás kibontakozásának megítélése módosul, de a történelmi folyamat rekonstrukciójának egész stratégiája és érdeklődése is. A racionalizáció, a „világ varázstalanítása", a „felvilágosodás dialektikája" új összefüggésben kell hog)' megjelenjen, s így a mítoszoktól való búcsúvétel történetfilozófiai „discourse"-jában is meg kell hog)' jelenjen az emancipáció jelensége és gondolatköre is. Amíg Max Weber a maga koncepciójában a „világ varázstalanításáról" mindenekelőtt a koncepció alapvetően szcientista mivolta miatt az emancipáció problematikáját csak közvetetten érinti, Adorno és Horkheimer kritikája a racionalitás kibontakozásának folyamata fölött viszont csak és kizárólag akkor értelmezhető adekvát módon, ha e kritikában nem a racionalizálás torzképét pillantjuk meg, de az emancipáció elemeinek elsüllyedését a racionalizálás kiteljesedése közepette. Problémafelvetésünk számára rendkívüli jelentősége van annak, hogy létezik a racionalitás kibontakozása történelemfilozófiai értelmezésének egy kiemelkedő koncepciója (ezt szerzője a legrövidebben az „értékek átértékelésének" nevezte el), amelyben kezdettől fogva és a lehető legnagyobb hangsúllyal fejtette ki a mítoszoktól való búcsú és a pozitívan elképzelt emancipáció szükségszerű összetartozását. Az, hog)" ez Friedrich Nietzsche filozófiájában történt meg, különösen is fontos tény, hiszen mind Max Weber, mind pedig az Adorno-Horkheimer szerzőpáros Nietzschétől vette azokat a kiindulópontokat, amelyek oly meghatározó jelentőségűvé váltak. 15 A mítoszoktól való búcsú és az emancipáció szétágazó problémakomplexumainak egybekapcsolása csak látszólag vezet el a filozófiai artikuláció vag)' éppen a politika területeitől. Úgy tűnik, hog)' maga a szűkebb filozófiai vag)" politikai vita egyenesen magasabb szintre emelhető e két fogalomkör összekapcsolásával. Mind a filozófia, mind pedig a politika számára ugyanis közvetlenül meghatározó, vajon keletkeznek-e olyan új, emancipatív tartalmak, 14 Mannheim Károly: A konzervativizmus. Tanulmány a ludas szociológiájáról. Budapest, 1993. Ford. Kiss Endre. - Kiemelés az eredetiben. 38. old. 15 Innen (természetesen nem „csak" innen) származik Friedrich Nietzsche páratlan jelentősége a modern gondolkodás számára. Ő ugyanis a racionalitás legnagyobb harcosaként egyben az emancipáció legnagyobb harcosa is.
