Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

felépítésében, de legfőképpen irányultságában ez volt a Múlt és Jövő legmeghatározóbb elődje. Az egyesületi és aktuális politikai híreket, a nemzetközi cionista kongresszusok dokumentumait vagy a szentföldi politikai mozgásokat, a zsidó jisuvok gazdasági, társadalmi életét követő tudósítások, s az asszimilációt (főképp az Egyenlőségei és szerkesztőjét, Szabolcsi Miksát) élesen elítélő vitriolos vitacikkek és publicisztikák mellett egyre nagyobb terjedelemben jelent meg benne a kultúra. Egyrészt versek és kombattáns tárcák formájában, amelyek az asszimiláció fonákságait leplezik le, mint például a „Lipótvárosi levelek" című sorozat; ebben folytatója a Magyar Izraelita által megkezdett hagyománynak. Ugyancsak folytatja a legtöbb magyar zsidó kulturális periodikum másik hagyományát, a középkori héber költészet fordításainak közlését, de hamarosan áttér a kibontakozó újhéber irodalom fordításaira, ismertetéseire, sőt az ennél is újszerűbb cionista képzőművészet kommentálására és szervezésére is. Könyves folyóiratszemléi felölelik a Varsótól Cincinnatiig, Szentpétervártól New Yorkig terjedő cionista irányú „zsidó reneszánsz" (Martin Buber kifejezése) fejleményeit. A fordítók, cikkírók maguk is héber nyelvű szerzők, egyben az újhéber irodalom magyar, budapesti körének szerzői. A századfordulóra, illetve a már a millennium idejére kifejlődött magyar zsidó kulturális intézményrendszer konkrét célok s konkrét stratégiák jegyében nyerte el végső formáját. Ennek megfelelően jött létre a magyar zsidóság médiastruktúrája, valamint értelmiségi állománya, amely ekkor még nem vált szét zsidó származásűakra és manifeszt zsidókra. Zsidónak lenni természetes volt. Ugyanakkor a magyar ezredforduló felfokozott igényeinek megfelelve a neológ zsidó értelmiség azt szerette volna elérni - s ez volt fejlődésének és intézményteremtő tevékenységének motorja -, hog)* a millenniumi tablón már ott legyen, méghozzá mint a nemzet szerves és elidegeníthetetlen - mert a kultúrájába már beágyazott, mégpedig zsidó vallású/felekezetű - része. A felemásra sikeredett millenniumi célfotó, s az első világháborút megelőző politikai fejlődés határozta meg azokat az irányvonalakat, amelyek a magyar zsidóságon belül újabb elválást, illetve törést okoztak. Az új törésvonal mentén tört felszínre s nyert teret a cionizmus. A Patai vezette Múlt és Jövő kulturális tájékozódása egy régi/új univerzumba vezetett vissza és egyben avantgárd módon előre: a magyar zsidó kultúra orientációját az egyetemes zsidó kultúrába szándékozott vissza- vag)" inkább előrevinni. Ennek központja azonban nem Budapest volt, a zsidók „beszállásával" világvárossá növekvő metropolis, hanem a virtuális szellemi központ, Cion és az érte való sóvárgás tradíciója, nemkülönben a valóságos, akkoriban gyarmati sorban tengődő provinciális porfészek, Jeruzsálem.