Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

GERŐ ANDRÁS: Előszó

Előszó A Budapesti Negyed immár lassan tizenöt esztendős története során egyszer már foglalkozott a zsidók és Budapest viszonyával (1995/8. szám, szerkesztő Kovács András). A szám a maga árnyalt megközelítésével azt volt hivatott dokumentálni, hogy - az akkori szerkesztői előszót idézve - „az önmagában is sokszínű zsidó népesség és a városlakók többi csoportja a nagyváros olvasztótégelyében az évtizedek alatt egyre inkább hasonulni kezdett egymáshoz. De az akkulturáció egy új kultúra létrejöttével járt: a modern városéval. Sokan lelkesedéssel, mások ellenérzéssel figyelték ezt a folyamatot. A korszak magyar liberálisai, a polgárosodás sürgetői és az asszimiláció zsidó szószólói számára Budapest a termékeny egybeolvadás, a »korrobori« szimbólumává vált, amelynek eredményeként kinőtt a magyar kultúra új, Nyugat felé kapaszkodó ága. Másokat viszont a modernizáció termékeny rombolása, az akkulturáció okozta megrázkódtatások a nagyváros elkeseredett ellenfelévé tettek. Számukra Budapest a nemzeti hanyatlás szimbóluma lett, a hagyományos nemzethordozó rétegeket és értékeket szétdúló és gyökértelen idegeneknek, élősködő »gyarmatositoknak« végtelen teret nyitó monstrum. A konfliktus hullámai máig fel-felcsapnak, miközben a város és a benne élő zsidók története, identitása végképp elválaszthatatlanná vált." A mostani szám részben folytatása az 1995-ösnek, részben nagyon is eltér attól. Folytatás, hiszen a szerzők egy része azonos. Folytatás, mert alapvetően itt is az asszimiláció igencsak összetett folyamatának különféle aspektusai kerülnek szóba. Nem folytatás viszont abban az érelemben, hogy itt „csak" a zsidó emancipáció utáni korszakról, a Monarchia időszakáról van szó. Nem folytatás, mert ebben a számban nagyobb szerepet játszik az asszimiláns zsidóság magyar kultúrához való hozzájárulása, mint az 1995-ös szám tematikájában.