Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

szinte kizárólagos negatív zsidó képét utasí­totta vissza. Einhorn másik esszéje, „A zsidó ügy és a sajtó honunkban" hasonló igénnyel tárta fel kora sajtóviszonyait és vitáit egy je­lentős különbséggel, amely szintén alapgon­dolat lesz: hasonló figyelemmel fedezte fel és regisztrálta a potenciális szövetségesek táborát. 3. A zsidókra vonatkozó statisztikák szintén állandó toposzai lesznek a zsidó sajtónak. Ez hálás területnek tűnik: kimu­tatni a zsidók nélkülözhetetlen hasznossá­gát, s magas műveltségi, iskolázottsági mu­tatóit az országban, s állapotában, ahol a műveltségi mutatók - mégpedig nemzeti­ségi elosztásban - kulcskérdésnek számíta­nak. (E gyűjteményben: Pollák Henrik: „Adatok a magyar izraeliták statisztikájá­hoz".) Mint majd látjuk, a Magyar Zsidó Szende, s az IMIT'is hasonló önlegitimációs összefoglalókkal indít, de hasonló megfon­tolással gyűjti a két szomszédvár, a Múlt és Jövő vágy az Egyenlőség az első világ háború­ban kitüntetett és elesett zsidók adatait. Megindító (s ezért történelmietlen) látni a vakságot, amely nem - és soha nem - vette észre, hogy ez az önlegitimációs igyekezett éppen az ellenkező hatást érte el. 4. A zsidó publicisztika alaptémája a mai napig, hogy „jó" zsidónak és „jó" magyarnak lenni. A magyar patriotizmust összeegyez­tetni a zsidó vallással, mint majd látjuk, leg­inkább az Egyenlőség, de minden, még a cio­nista orgánumoknak is programja. Az „Egy izraelita családatyától többek nevében: Egy-két szó a magyar zsidó teendői kötül" című írás a magyar zsidó néptől leválasztó, „mózeshitű" felekezetté mozdító ideológiai befolyásolás egyik első mozzanata. 5. A filantrópia régi zsidó hagyományának modern keretek közt való folytatása (alapít­ványi kamatok révén) szintén meghatározó témája a zsidó sajtónak; annál is inkább, mert maga a sajtó ilyen vagy olyan közvetí­téssel maga is haszonélvezője e jelenségnek. A vagyonát a zsidó művelődésbe fektető ka­pitalista a „kor hőse". Ugyanis a támogatása a konkrét segítésen túl a beilleszkedést szolgálja, hiszen annak egyik feltétele ép­pen a műveltségben rejlik; mégpedig olyan műveltségben, amely konvertibilis a befoga­dó társadalom kultúrájával, ugyanakkor megmarad zsidónak. Szinte kivétel nélkül van az alapítványnak - legyen az oktatási, egészségügyi, közművelődésügyi tevékeny­ség - keresztény kedvezményezettje is. Esetünkben: Rosenmayer Izsák: „Kästen­baum Ráfáel és alapítványai" című jól doku­mentált írása ennek az értéknek az első ki­domborítása. 6. hsui generis kultúra ekkor, s még soká­ig alárendelt, de egyre fontosabb viszony­ban állt a fenti funkcionális, befogadást elősegítő/gyorsító reprezentációval. Vers­nek, novellának, tudományos tanulmány­nak (egyfajta zsidóság tudománynak) sze­repelnie kell/illik egy időszaki kiadvány­ban; ezt valószínűleg a környezetnek a szekuláris médiumokban előrébb járó min­takövetése alakította ki. De ez az elem se­gít az eladhatóságban is: a populárisabb műfajok igyekeznek szélesebb rétegeket, nemcsak szakértelmiségieket bevonni a diskurzusba. A szépirodalom szerepe azon­ban nemcsak elhelyezkedésében, de a funkciójában is kiegészítő: az a hivatása, hogy az ideológiai hordozókat érzelmi ol­dalról támogassa. S ezzel meg is teremti az

Next

/
Thumbnails
Contents