Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

„1§ Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottnak nyilváníttatnak. 2§ Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik." A magyar zsidó kulturális intézmények kialakulásának idejére esett a következő jelentős jogalkotási mozzanat az igazi befogadás, a teljes jogegyenlőség útján, az úgynevezett recepciós törvény, az 1895. évi XVII. törvénycikk a zsidó vallás egyenjogúsításáról Magyarországon: „Az izraelita vallás törvényesen bevett vallásnak nyilváníttatik." E paragrafus elfogadása olyan kínos, megalázó, s csak Bécs sokszoros nyomására történő keresztülerőszakolása (egy szavazattal) szintén visszautalt a reformkori alapfélelmekre, amelyeket már tapasztalatok sora (a zsidók sikeres gazdasági és szellemi eredményei) igazolt vissza. Ugyanebbe a sorba illeszkedik a rövid, alig negyedszázados jogegyenlőség megszűnése (az 1920-as XXV. törvénycikk, amely kizárta a zsidó hallgatók túlnyomó részét az egyetemi oktatásból), s amely oly kísértetiesen egybeesett az ország valódi, az OsztrákMagyar Monarchia kereteiből kiszakadt függetlenségének elérésével. A zsidók teljes jogegyenlőségét a magyar függetlenséget újból megszüntető nagyhatalom, a Szovjetunió állította vissza 1945 tavaszán. Kölcsönös bizalmatlanság, kölcsönös ideiglenességérzés, versenyfutás a túlélésért a politikailag megragadható helyzetek kihasználásáért: így írható le a magyar-zsidó viszony alig százéves története. A célok teljesen ellenkező irányokba tendáltak a maguk kényszerhelyzeteinek keretein belül. Magyar részről a befogadás teljes elkötelezettségének az elodázása, ugyanakkor a zsidók nyújtotta demográfiai, kulturális, gazdasági javak kihasználása mindaddig, amíg végre megszűnhet a bizonytalanságérzésük. (Olyan „nem előrelátóan", hogy közben a zsidókat pótolandó „őrségváltás" feltételeit sem teremtették meg saját, „törzsökös" erőkből. Szinte csak erről szólt történetünk második szakasza a két világháború közötti korszak gazdasági és kulturális törekvéseit illetően, s ezért a zsidók által ellátott funkciókat még a holokauszt idején sem tudták betölteni.) A zsidók tészéről (az ultraortodoxokat és a cionistákat kivéve) pedig olyan erőltetett ütemű, pazarlóan túlteljesítő (s ezáltal a befogadókat akaratlanul korrumpáló), önfeladó, vaktában befektető elmagyarosodási kísérlet erőltetett expanziója, amely olyan felszívódást vagy nélkülözhetetlenséget eredményez, amely megszüntetné a remegő és függésben lévő bizonytalanságérzésüket, s végre valódi stabilitást, s az otthonra lelés kánaánját nyújtaná számukra. Ez a valódi érzelmi, pszichológiai és persze gazdasági motívumrendszere a zsidók magyarrá válásának, aminek - ez aligha kétséges - az ideológiahordozó, hagyományt, kánont, közös emlékezetet kialakító kultúra a legfontosabb frontja és médiuma.