Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

asszimiláció módját, ritmusát és mértékét mint ez az igazi liberalizmus elvéből következne -, nem tarthatnák uralmuk alatt továbbra is, nem tarthatnák állandó készenléti, izgalmi állapotban, permanens alkuviszonyban azt, akire rá vannak szorulva. Egyenlővé válva vele, fel kellene venni vele a versenyt anélkül, hogy a születéssel szerzett előnyt vele szemben konzerválni lehetne. S a feltételrendszer nem az egyénnel, hanem a kollektívummal számolt - betarthatatlanná és ellenőrizhetetlenné bizonytalanévá a teljesítményt. A hamis feltétel csak őszintétlen választ és azonosulást hozhatott: mimikrit, családi, közösségi, benső meghasonlást, kompenzációt, túlharsogást, „magyarabb a magyarabbnál" viselkedést, elvtelen, s ezért gyakran köpönyegfordító alkalmazkodást: mindazt a negatívumot, amit a magyar zsidósággal kapcsolatban az igazi (magyar és magyar zsidó) és az antiszemita irodalom egyaránt felvetett. Ugyanis a magyarokkal történő azonosulást - ellentétben a nyugat-európai előzményekkel és példákkal - nem vagy nemcsak a kultúra sut generis önmagához asszimilálódás igénye diktálta a társadalmi együttélés reményében, hanem egy még kitöltetlen keret lehetőségei. A zsidók asszimilációjának tartalma hasonló volt Kazinczyék elképzeléseihez: az első (a német) akkulturizáció adaptálása magyar nyelven, magyar kontextusban, azaz kikötni a „Kompotszágot" Nyugat partjainál. Tehát nem egy nem valami késszel történő asszimilálódás, hanem egy lehetőség közös valóra váltásának esz31 Az egész országon végigfutó pogromok történetét a legrészletesebben Bernstein Béla A negyvennyolcas magyai szabadságharc és a zsidók című méjéhez. Nevezzük e folyamatot a maga különössége okán „feladatbetöltő asszimilációnak". Ez a különös asszimiláció sehol máshol nem találhatott talajt, mint a Nyugat és Kelet, indogermán és szláv nyelvek és kultúrák között imbolygó „kompon", hiszen Nyugaton egy megcsinált, erős és magabiztos kultúrákhoz asszimilálódott, a hagyomány világából kilépő zsidóság, Keleten pedig (Magyarország keleti és északi határán az Orosz Birodalom kezdődött, déli határain pedig az Oszmán Birodalom, majd az utód balkáni államok határolták) társadalmi politikai berendezkedése kizárta az asszimiláció lehetőségét. A félévszázados vitát nem döntötte el a reformkor, s a zsidók nagy csalódására az utolsó rendi országgyűlés, az 1847-48-as sem, amely az időközben kitört európai forradalmak, majd a magyar forradalom (1848. március 15.) következtében szinte egy csapásra lebontották a feudális államot, s megteremtették a modern és független magyar állam és társadalom jogi kereteit, s csak a zsidókat hagyták középkori jogfosztottságuk állapotában. A mentalitás kialakulása meghatározó a történetben, amely kultúráról szól, ezért természete okán nem kevés pszichológiai elemet is hordoz magában. A kulcsfontosságú eseménysor úgy zajlott le, hogy a zsidók emancipációja lehetőségének a hírére a feudalizmust lebontó országgyűlés színhelyén, Pozsonyban, majd ennek nyomán szerte az országban véres pogromok („zsidó kravalil 31 lok') törtek ki 1848 márciusában. Ezért a klasszikusnak számító történelemkönyve írja le. A mű először az 1848/49-es forradalom ötvenedik évfordulójára jelent meg 1898-ban, Jókai Mór