Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - SCHWEITZER GÁBOR: Reflexiók a „zsidókérdéséről

Munkatársul a kor legkiválóbb történettudósait, közöttük Angyal Dávidot és Alarczali Henriket kérrék fel. A köznyelv azonban „szombari füzetekként" nevezte a sorozatot, hiszen a patinás szerzőgárda több tagja is zsidó, vagy zsidó származású volt. 4 E gúnyos elnevezés nyilván arra akart célozni, miszerint a magyar nemzet történelmét „zsidó" törrénerírók nem igazán hivatottak megírni. A „zsidó" ebben az összefüggésben már semmiképpen sem vallási hovatartozást, hanem származásr - vallási hovatartozástól független etnikai kötődést - sugall, ami kétségkívül ellentétben állt a hivatalosan még domináns szabadelvű felfogással. Marczali Henrik életútját felvázoló egyik írásában Gunst Péter maga is hivatkozott arra, hog)" a kor vezető történettudósai közül Pauler Gyula és Károlyi Árpád levélben fejezték ki rosszallásukat a fent említett kiadványsorozar szerkesztőjének, Szilágyi Sándornak, mert meglátásuk szerint túlontúl sok kötet megírását bízta „zsidó" történészekre.

25 Marczali mindenesetre úgy ítélte meg, hog)" az Árpádok koráról szóló kötetet a maga részéről „hazafias ihletben" írta. „Hazafiságom java abban állott, hog)" a magyarnak igazat mondjak. Arra van legnagyobb szüksége."

26 A 19-20. század fordulója a szabadelvű eszmeiség hanyatlásával járt együtt.

27 A politikai élet peremvidékein, továbbá a szellemi élet különböző színterein időnként élesen antiliberális, nacionalista, olykor pedig kifejezetten antiszemita nézetek is artikulálódtak, amelyek utóbb, az első világháború után vezető szerephez jutottak Magyarországon. Az antiszemitizmus mételyével Marczalinak 1910-ben kellett szembesülnie. Marczalit ugyanis minden alap nélkül azzal vádollak meg, hogy eg)' nála szigorló zsidó hallgatót a kérdések átadásával előnyben részesített. Az egyik antiszemita retorikáról árharorr klerikális lap - az Alkotmány — nemcsak Marczali „eltaposására" buzdított, hanem arra is felhívta a figyelmet, miszerint zsidó tanárokat egyáltalán nem lenne szabad beengedni az egyetemekre. Az első világháborút követően 1920-ban hatalomra kerülő ún. keresztény nemzeti kurzus az alkotóereje teljében lévő, polgári liberális nézereket valló Marczali Henriket az 1919-es tanácsköztársaság bukása után 64 évesen, állítólagos kommunista szimpátiája miatt előbb kényszabadságra küldre, majd 1924-ben végkielégítéssel elbocsátotta az egyetemről. Elete hátralévő másfél évtizedét a karedrától és a tudományos közélettől visszavonultan, utolsó éveiben betegségektől gyötörve töltötte, igaz kisebbnagyobb történeti munkákat, forráskiadványokat még közzétett. Marczali Henrikkel ellentétben azonban az egyetemi katedrára csak későn kerülő Angyal Dávid szakmai karrierje az első világháború után töretlen 24 Angyal 1971.99-100. old. 25 Gunst Péter: Marczali Henrik (ami az emlékezésekből kimaradt). In: Marczali 2000. 329. old. 26 Marczali 2000. 174. old. 27 Ezt a korszakot s szemléletváltást behatóan vizsgálja John Lukacs Budapest 1900. A város és kultúrája című kötetének „A bajok csírái" című fejezete. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1991. 195-223. old. 28 Marczali 2000.187. skk.