Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KARÁDY VIKTOR: Zsidóság Budapesten a 20. század első felében

zalék erejéig) a megfelelő, globálisan így vágy úgy „értelmiségi" foglalkozásúaknak 93 * tekinthetők számát. Ez az eredmény, éppen az óriási zsidó-nem zsidó eltérés folytán azért lényeges, mert rámutat a fővárosi zsidóság műveltségi tőkegyűjtésének funkcionális sajátosságára, azaz látszólag „öncélú", mindenesetre sokszor nem közvetlenül a gazdasági-szakmai érvényesülésre beállított jellegére. Míg a keresztényeknél az iskolázott és az „értelmiségi" réteg gyakorlatilag számbelileg fedte egymást, addig a középosztálybeli alapműveltséggel rendelkező zsidók jelentős hányada egyáltalán nem hivatásszerű értelmiségi foglalkozást űzött. Ez persze nem azt jelenti, hog)" a zsidó „tűliskolázás" a társadalmi térben haszonmentes vagy haszontalan időtöltés lett volna. Inkább arra utal, hog)" az igazolt műveltség fontos társadalmi (bár nem mindig közvetlenül gazdasági) szerepkörei - a nyelvi és kulturális asszimiláció, a középosztályba való integráció alátámasztása, az „úri" státusz szimbolikus vindikálása, igazolása vag)" megerősítése jóval nagyobb súllyal estek a latba a zsidóságban, mint a keresztény népességben. Ez annál is feltűnőbb Budapesten, ebben a 19. század nagyobbik részében még zömmel német és szlovák ajkú városi környezetben, hiszen arra utal, hog)" a többi, s a nyelvi magyarosodás adatai szerint szintén asszimilációra hajló allogén csoportban az iskolán kereszrül véghezvitt asszimiláció sokkal kevésbé volt általános stratégia, mint a zsidóságban. Összegzés Bevezető fejtegetéseink eredményei láthatóan egyetlen sommás megállapításban is összefoglalhatók. Minden itt mozgósított jelzés, melyekhez számos másikat lehetne hozzátenni, a különlegesen gyors és általános zsidó „polgárosodást", polgári mobilitást és ennek demográfiai, művelődésbeli s egyéb velejáróit demonstrálja. Mindezt az egész országban nyomon lehet követni, ám nyilvánvalóan - s erre itt több ízben külön kitértem - Budapesten általában sokkal erősebben és gyakrabban, mint vidéken. Mindenesetre hellyel-közzel a fenti - s helyhiány miatt gyakran túlontúl összesűrített - elemzésekből is kitűnhetett talán az a körülmény, amelyet a zsidók történelmi helyzetének tárgyalásakor sohasem szabad figyelmen kívül hagyni. Arról van szó, hog)' a zsidó „rúlpolgárosodás" történelmi jelenségeit nem lehet úgy tárgyalni, mint a nem zsidóknál fellépő, s ha nem is mértékükben, de jellegükben látszólag hasonló fejleményeket, mégpedig legalább két, egymással szorosan összefüggő okból. Egyrészt a zsidó polgárosodás mindig nyomás (nemritkán kifejezetten „elnyomás") alatt történt, olyan szorító, kényszerítő és korlátozó viszonyok között, amely semelyik hasonló, mégoly „allogén" csoportot sem sújtottak Magyarországon. Ez a megállapítás - mértékkel és/vagy helyileg - bizony még a kettős monarchia „régi szép korára" is áll. Alásrészt éppen emiatt - a zsidó „polgárosodás" feltűnő velejáróinak mindig volt egy olyan straté93 Nagy Péler Tibor adatbázisa és a MStK, 61. rétegezettségre vonatkozó források alapján. (Ld. az 540. old., valamint a fentebb használt 1. táblázat jegyzeteit.)