Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - SALY NOÉMI: Ülök itt, mint a civilizáció utolsó bástyája...

merszik meg, hogy köszön nekem, behív, megölel, a térdére ültet, és vidám nótákat duruzsol a fülembe. És - nem mellékes - nyájasan társalog a szom­szédaival. A mostanában épült rémségek közül szerintem a Kálvin téri ket­tő a leggonoszabb. Az egyiknek a bejárata egy kukásautó csattani készülő állkapcsa, az egész meg mint két rágógumizó kopaszállat a dzsipje mellett, kisterpeszben. A Nemzeti Múzeum a háttérből törülgeti véres orrát, mi­közben a két ipari szemét rámsziszeg: „megveszünk kilóra, vazzeg". Belő­lem meg gejzírként feltör a katolikus budai úrilány, és visszavicsorgok: „dűjjé' össze, vazzeg". így szépen elbeszélgetünk, aztán levillamosozok a Nagycsarnokba, veszek Ida nénitől kelkáposztát, kicsit helyreáll a lelki egyensúlyom. Ezzel az építészeti mentalitással szerintem világosan össze­függ, hogy negyven év alatti budapesti férfi ma nem adja ár a helyét a bu­szon, a villamoson a hétszergörbe, százéves mamókának vagy a két kisgye­rek + négy szatyor függelékű fiatal anyának. IIa már így szemmagasságban nézelődöm: a közelmúlt „vívmánya" a graffiti is, ez a pestis, ez a lepra, amelyet a város nem és nem képes vissza­szorítani. Lenne hozzá jogi keret, az elkövetők azonosítása se nagy kunszt, hisz kérkedve firkantják névjegyüket a kész alkotás alá - és mégsem. Jöhet­nek büntetlenül, akár fényes nappal is, és rondíthatják össze a házfalakat, a műemlékeket és a templomokat is - nem történik semmi. Tudom, van, aki „önkifejezésnek" sőt művészetnek tartja ezt a baromságot. Én az iszlám törvénykezés szellemében honorálnám. De minimum odaláncolnám a bi­tangot, és mossa le. Felettébb hasznos közben a lábam alá is néznem. Ez is egy ilyen lepra, ótvar a város testén, ezek a burkolatok. Nincs egy ép útszakasz, sima járda, felbontás után tisztességgel helyreállított felület. Az autósok sirámaihoz nincs közöm, bár megértem a dühüket, hogy a kocsijuk emiatt itt fele annyi idő alatt amortizálódik, mint tenné mondjuk Svájcban. De az új Volvo bu­szok az én pénzemből (is) mennek tönkre például azért, mert valakinek jó üzlet volt aszfalt helyett műkővel burkolni a Rákóczi úti megállókat, és megengedhette magának, hogy ezt ilyen minőségben tegye. Es az is az én bajom, hogy nedves időben csak a legócskább cuccaimban merészkedhetek utcára, mert akármilyen rövid útról, de a kátyúkból hektószám fröccsenő olajos vízzel vagy hőiével borítva fogok hazacappogni. Es az is az én bajom, hogy ha egy útjavítás vagy kábelfektetés mentén neadj'Isten fa áll, akkor el­vágják az összes útbaeső gyökerét. Aztán száradni kezd, veszélyforrássá vá­lik, és akkor kivágják teljesen. Ez vár most épp a Szent István tériekre: a díszburkolat-építéssel összekötöttek valami közműfektetést, gyökereknek annyi, majd ráöntötték a maradék betont a fák tövére, víznek is annyi. Fo­lyik a harc a Nagymező utca platánjaiért is. Jósolom az eredményt. Nem

Next

/
Thumbnails
Contents