Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - MIKLÓSSY ENDRE: Budapest útja és a demokratikus piacgazdaság

gyakorlatilag csak az ellenzék segítségével lesz lehetséges. Ez utóbbi a várospolitika uralkodó körei számára egy pillanatnyilag kedvezőnek látszó, ám azóta rengeteg problémát felvetett megoldás lett. A tervezés szempontjából a legfontosabb változás a kerületek kihagyása a fővárosi döntéshozatalból. Ez az óriás infrastruktúra-beruházási érdekcsoportok, elsősorban pedig a közlekedési lobby érdekeit szolgálta. Az történt ugyanis az előtte való években, hogy a Duna-híd ügyében három kerületi képviselet is szembe fordult a centralizáló koncepcióval. Előrevetette az árnyékát, hogy a kerületek fokozott mértékben szólnak majd bele a jövőben a főváros ügyeibe, sőt - horribile dictu -, talán még szövetséget is kötnek egymással. Ennek vetett véget mindörökre a törvénymódosítás. A főváros ilyen körülmények között komoly hatalmi pozíciót szerzett a kormánnyal szemben, és folyamatosan zsarolni tudja a költségvetést a megoldatlan problémák súlyosságára való hivatkozással. A kormányzattal szemben működő hagyományos forrásalku célja óriás-beruházások és folyó támogatások kikényszerítése, miközben a pénz valóban „folyik" a fővárosban, egyre kevesebb látható eredménnyel. A kilencvenes években a központi költségvetési beruházásoknak például a 35 százaléka esett a fővárosra (az ország lakosságának a 17 százalékára), ámbár ez kétségkívül nem látszik meg rajta. Aminthogy az sem, hogy ide érkezett a külföldi működő tőke több mint 60 százaléka. A pénzek felhasználásába pedig nem enged beleszólást a főváros, mert az úgymond „sértené az önkormányzatiság elvét". Érdekesen működik ez az önkormányzatiság. Akkor autonóm, amikor az államtól kapott pénz elköltésébe nem enged beleszólást, de akkor nem, amikor pénzt követel a problémái megoldásához. A lakosság önkormányzati érdekeire akkor hivatkozik, amikor a kormány akarna tőle valamit. Akkor viszont nem, amikor maguk a lakók akarnának valamit. Ha most következtetni próbálunk az emberek véleményére a várospolitikát illetően, a legegyszerűbb szemügyre vennünk a térbeli mozgásukat. A bevándorlások és elvándorlások éves egyenlege a következőképpen alakult a statisztikai kimutatások szerint. A hatvanas években húszezer fő körüli, a hetvenes években tízezer fő körüli, a nyolcvanas években tizenötezer fő körüli volt a bevándorlási többlet. Ez azután rohamosan csökkent, 1993-ban lett nullszaldós, azóta pedig egyre nagyobb arányú a vándorlási veszteség. Évente húsz-harmincezer főt tesz ki. A főváros népessége ezenközben kétmillióról egymillió hétszázezer főre csökkent, és csak azért nem még nagyobb mértékben, mert közben mintegy kétszázezer főnyi bevándorló is érkezett. A Második Millennium a kilencvenes évek elején felvázolt néhány olyan alternatívát, amelyek az akkor elég bizonytalannak látszó jövő különféle le-