Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)
DOKUMENTUM - SZ...NYI J.: Szerény vélemény Buda-Pest épülése, jövője és szépítése felett
lő Városháznak előnyére van-e; nem taglalván a világosság, és az egész egy tekinteteit, valamint a közlekedés hátrányait. Vegyünk még egy esetet. A Károly kaszárnya hivatva van maholnap talán a minisztériumokat kebelébe fogadni. Általánosan minden középületnek egészséges és díszes fekvésére tekintettel kell lenni. Nézzük az ennek szomszédságában elvonuló dísztelen és egészségtelen Rostély és Sarkantyú utcát. Előbbi, egész hosszában ahelyett, hogy a mostani építések alkalmával tágíttatott volna, minthogy itt a szabály a szűkítést szintúgy mint a tágítást megengedte, a térfoglalás kedvéért az első alternatíva választatott. Azon alkalom pedig, melynél fogva a Károly kaszárnya és a Megyeháza közt meglehetős tét vagy p. o. változatosság kedvéért egy kioszkkal ellátott zöldellő kertecske támadhatott volna, csak A Duna-part (Ferencz József sétány) a Lánchídról nézve Balra a Stein-ház, mögötte a Tőzsde, majd a Vigarda (ma: Vigadó ) teret határoló Thonet-udvar és lejjebb a Hungária Szálló A kép jobb szélén a Belváros alacsony házai látszanak 1875 körül Budapesti Történeti Múzeum „Ha egy nemzet naggyá akar lenni, fővárosának egy nagy nemzet méltóságainak meg kell felelnie. "