Görögök Budapesten - Budapesti Negyed 54. (2006. tél)
AMELIE LANIER: Az osztrák kereskedelempolitika és a görögök
Ausztria és az Oszmán Birodalom. A kereskedelmi szerződések A Törökökkel szemben kivívott győzelmek után, VI. Károly uralkodása idején kötötték a karlócai (1699) és pozsareváci (1718) békeszerződéseket. Az utóbbi egyezmény tartozékaként kötött kereskedelmi szerződés másfél évszázadon keresztül volt a két birodalom között fennálló kereskedelem jogi alapja, ezért érdemes részletesebben foglalkozni a benne rögzített feltételekkel. Ausztria a pozsareváci béke idején mind a birodalom területi expanzióját, mind katonai hatalmát illetően pályájának zenitjén állt. Ezzel a kereskedelmi szerződéssel a kormány azt szerette volna elérni, hogy Ausztria a kereskedelmi életben is a világpolitikai-nagyhatalmi súlyának megfelelő, azzal egyenrangú szerepkörre tegyen szert. A szerződés 3. cikkelye úgy rendelkezik, hogy a két birodalom alattvalói a másik ország területén teljesen szabadon folytathassanak kereskedelmi tevékenységet, kifejezetten csak a török határ átlépésekor kelljen vámot fizetniük (3 százalékot), „ezen felül senki ne szabhasson rájuk máshol más fizetési kötelezettséget". (A vámtarifát később aztán 5 százalékra emelték.) Ez az egyetlen rendelkezés az egész szerződésben, amely egyenlőként kezeli az osztrák és a török alattvalókat. A szerződésben rögzített többi feltételt sorra véve világosan kiderül: azok egyértelműen arra futnak ki, hogy az osztrákokat részesítsék előnyben a török kereskedőkkel szemben. A vámfizetés megkövetelésén felül „senki ne háborgathassa a császári alattvalókat". A török kísérőlevél (treszkere) minden további illetéktől védje az osztrákokat (3. cikkely). A Dunán is szabadon közlekedhessenek mindkét birodalom polgárai, a kikötők használatát is beleértve ebbe, névvel nevezetten azonban kivétel nélkül csak az Oszmán Birodalom területén lévő kikötőket említenek (2. cikkely). „Osztrák alattvaló" alatt értendők minden felekezetű „németek, németalföldiek, olaszok, magyarok", még akkor is, ha emezek „csak ideiglenesen vannak alárendelve az osztrák államhatalomnak" (1. cikkely). Az osztrák alattvalók az Oszmán Birodalom mindvalahány tengeri kikötőjét használhassák (7. cikkely). A 14. cikkely arra kötelezi a török hatóságokat, hogy a náluk kereskedő oszttákokat „óvják" az ottani zsidóktól. És így tovább... A fent említett, a vámra vonatkozó kikötésen és azon a követelésen kívül, hogy a Fényes Porta „prokurátorokat" tarthasson Ausztria terü-