Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

NEKROLÓGOK - BRÓDY SÁNDOR: A királyné utolsó arczképe

ólmos felhőket. Az asszony tribünök köröskörül olyanok, mint óriási virágszönyegek, a színes ernyők, mint roppant tulipánok. A királyné egyedül volt, más volt, mint mindenki itten. Az ura pirosban, a menye lilában, a lánya fehérben, a magyar: nemzeti színben - csak ő volt a fia színében, talpig feketében. A fia! Ez volt az együttes nagy gondolat, mely a szegény krónikus érzése szerint a legtöbb elmén átviharzott, amíg a bánatában és hervadásában is bájos fejet látta a felség biborruhája mellett, az édes tavaszi és a diadalmas nemzeti pompában, elnézve a főrendek és egyéb urak kócsag erdeje, fehér forgó-sörénye mögött. Egészen különvált ez az arcz az egész környezettől, egy ideges madonna, aki fekete legyezőt tart az arcza előtt földi ember ne lássa többé mindörökre való gyászát és hogy számára minden földi dolgok immár elmúlnának. Eljön, megy, bolyong a világban, de csak azért, mert isten így akarja. Azonban a királyné kiszállt az udvari kocsiból, utának karján felhaladt a sátotba, ottan megállt a nép előtt s ime egyszerre hatalmas királyné lett. Most látszott, hogy lehet a világon nála gazdagabb, hatalmasabb királyasszony, de nincs senki, aki születésénél fogva ilyen fejedelmi nő. Egy tekintet reá és érteni lehetett fensőbbségét abban az udvarban, ahová idegenből került és amely hires arról, hogy az asszonyok becsvágya nagyobb benne, mint a férfiaké. Mondják, mindjárt meghódoltatta őket a szép bajor herczeglány. A leány! Csudálatos, de az impozáns termete egészen leányos volt még. Magas, csaknem olyan nagy, mint az ura, gyönyörű friss tartása, de a nyaka egy kissé meghajlott, mint ama szép termetű leányoké, akik gyorsan nőttek magasra. A haja is görög lányos, kontyban a régi szép barna haj, csak a fénye mult cl, inkább egy kissé tompa vörösbejátszott. Amint ott állt az ünnepi beszédet hallgató király mellett: ekszponált alakját csaknem lenyelték a tiszteletteljesen kíváncsi tekintetek. A hölgyek, daczára az ünnepi hangulatnak - nem birtak elragadtatásukkal - a felség válasza hallatszik mély csöndben - milyen alak! susogják a tribünökön. Inkább egy ilyen alakot és csak aztán egy koronát hozzá! A fekete falegyezőt le nem veszi arcza elől a felséges asszony. De nem a nap ellen tattja. A nap szabadon süti meg az egyik oldalon és ahogy teheti, bebújik a legyező árnyékába is. Rembrandti látvány, árva, cgyfestékű iró, hogy ábrázolja ide le. így próbálom ime: email a szine. Ráncz -ttf-et tegyünk e szóhoz, mint Belzebubhoz - ez a kegyetlen rajz nem látszott rajta. Valami nagy küzdelem folyhatott most le a keskeny, de sima, félig hajboritotta homlok alatt. Fegyelmezte az arczát, amig az ura beszélt. Nagyon, nagyon komolyan nézett maga elé, de a nap addig-addig simogatja,