Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)
VISSZAEMLÉKEZÉSEK - FALK MIKSA: Erzsébet királynéról
mely ő felségét elragadtatásra birta. „Kár,"-monda ő felsége - „hogy a testvérem, a nápolyi királyné nem tud magyarul, mert ő igen élénk érzékkel bir az ilyenek iránt!" „Ha felséged parancsolja" - mondám - „le lehetne fordítani németté." - „Versben?" - kérdé 5 felsége - „mert különben a költemény szépsége eltűnnék."[...] Körülbelül egy negyed óra múlva elkészültem a munkával és felolvastam a fordítást, melylyel ő felsége nagyon meg volt elégedve; azonnal el is vette tőlem a parirt és zsebre tette. Másnap azt mondta: „A nápolyi királyné nevében meg kell köszönnöm önnek a fáradságát. A vers rendkívül tetszett a nővéremnek, meg is tartotta magánál a kéziratot." 25 [...] A királyné azon megjegyzésére, miszerint kár, hogy Eötvös oly kevés költeményt irt, azt válaszoltam: bizony kár, hanem azért van ám még egy, amely nincs meg ebben a kötetben!" „Hát hol?" „Sehol, felséges asszonyom, nem szabad azt kinyomtatni; el van tiltva." „Micsoda? eltiltva! hát már Eötvöst is eltiltják? Ugyan mondja meg, mi van abban a költeményben?" Rég vártam erre a pillanatra és azért a „Zászlótartó" kézirata napok óta a zsebemben volt. Fel is olvastam rögtön ő felségének rendkívüli tetszése mellett; magához vette a kéziratot és meg is tartotta! Midőn a felséges asszony előtt úgy nyilatkoztam, hogy élénk levelezésben állok báró Eötvös Józseffel, ő arra kért, hogy néha-néha hozzam el Eötvösnek egy-egy levelét; és én azóta, valahányszor a bárótól levelet kaptam, melyet indiskréczió nélkül megmutatni lehetett, azt mindannyiszor közöltem ő felségével. Miután pedig étről - amint illik — Eötvöst értesítettem volt, ő is ehhez alkalmazkodott és ezen levelek alakjában a felség előtt el lett mondva sok oly dolog, amit más módon alig lehetett volna tudomására • • 26 juttatni. [.-] Máskor valami politikai dologról beszélgettünk; egyszerre e kijelentéssel lep meg ő felsége: „Én úgy hallottam, hogy a legczélszerűbb kormányforma mégis csak a respublika." Körülnéztem, vájjon nem dőlnek-e rám a régi habsburgi császárlak falai, mert ilyet császárné és királyné szájából bizonyosan még nem hallottak. Kétdésemre, hogy kitől hallá ezt ő felsége, azt feleié gyermekkori tanítójától, gróf Majláth Jánostól. Ez csak fokozta csodálkozásomat, mert Majláth Jánost, az ismeretes történetírót mindnyájan lő-íőpecsovicsnak tartottuk. [...! 25 Uo.: 14-15. old. 26 Uo.: 15-16, old. 27 Uo.: 20. old.
