Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

VERSEK - SAS EDE: Erzsébet királyné temetésére

SAS EDE Erzsébet királyné temetésére Most teszik a sírba... Öszi napsugara Aranyos szemfedőt lágyan borit rája, Dús halotti pompa bevonul a dómba; Milliók bánatát ezer harang zsongja. De a népmilliók zokogó jajánál De a siró tornyok reszkető szavánál Szomorúbb sóhajtás száll a hideg szélbe: „Most mindennek vége...most mindennek vége S fájdalmunkra balzsam Gileádban nincsen; Hozzád is hiába kiálltunk föl, Isten! Könyünk hiába foly, meg nem enyhülhetünk, Vigasztalást csupán Nála keteshetünk, Nála, aki fénybe, fényes hófehérbe, Száll, száll az Úristen trónjának elébe... Hódolva köszöntik liliomos angyalok Imádkozzunk hozzá, térdelve magyarok! „Te, aki szerettél, mikor nem szerettek; Te, ki fölkeltettél, mikor eltemettek, Szenvedő ágyunkra szelíden hajoltál, Angyalunknál is több: édes anyánk voltál; Mit a földön kezdtél, teljes dicsőségben: Folytasd azt a munkát odafenn az égben! S melyet a Te szived haláltól megváltott: Oh! álld meg, oh! álld meg e szegény országot! Lakván a mennyekben, mint az Úr angyala, Fogd meg a balkezét, hogyha ránk sújtana; Adj minekünk erőt, küzdeni, remélni, A hazáért halni, a hazának élni!