Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

VERSEK - PÓSA LAJOS: A gödöllői erdő

A gödöllői erdő Szomorúan zúg a gödöllői erdő: „Boríts be, borits be, re sötét nagy felhő! Szállj le minden ágra, minden kis levélre, Öltöztess tetőtől tötzsig feketébe! Milliónyi lombom feketére váljon, Gyászlobogók gyanánt lengenek a tájon. Sirj, te borongó ég, könnyet harmatozzál, Letörött a legszebb fehér liliomszál. Koporsóban alszik...mindörökre néma. Árnyékos utaim tündérkirálynéja. ...Minek is indult el bujdosó útjára! Vagy mért nem mehettem én is el utána Hegyeken, völgyeken, hólepte sziklákon, Országról-országra széles e világon! Betakartam volna, védelmeztem volna, A lába nyomát is megőriztem volna. ...Kőkriptában fekszik messze idegenben, Hol virág se nyilik, hol madár se rebben. Tudom én, tudom én: itt szeretne jobban, Szive még holtan is vissza - visszadobban. Ide húzza lelke, mely itt jár, sóhajtgat, Csöndes zokogással rezgeti a gallyat. Ide hózza-vonja minden édes emlék...