Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

VERSEK - DOLINAY GYULA: Erzsébet királyné emlékezete

A szive megsúgja, hogy s mint lesz jó nekünk, Igy a dolgok felett mindig megegyezünk. De haj, a boldogság évei rövidek, Bánat sólya alatt megtörnek a szivek, Erzsébet királyné drága szemefénye: Dicső fia, Rudolf, jutott szörnyű végre. Önkeze oltá ki féltett, hasznos életét, Bánatba merítvén anyját és nemzetét. Trónörökösünket feledni nem tudtuk, Királynénk nevetni többé soh'se láttuk. A rettentő csapás szivét marczangolja, Elveszett reményét örökre gyászolja. Hazánk ezredéves nemzeti ünnepe Egyetlen alkalom, mi még érdekelte. Eljött örvendezni a magyar nemzettel, Fogadtuk boldogan, igaz szeretettel, De aztán gyászt öltve a világot járta, Feledést keresve égő fájdalmára. Bolyongása közben egy gyilkos tőr éri, S letört liliomként leve vége néki. Szegény nagyasszonyunk azóta siratjuk, Hazánk oltalmára hajh! Visszasóhajtjuk. Hányszor jut eszünkbe, nincs már védangyalunk, Tenger bajainkban oly egyedül állunk. Minden borűs őszön felújul emléke, Milliók ajkával imádkozunk érte. Egész Magyarország áldozott szobrára, Hogy dicső alakját ércbeöntve lássa. Budavárt ékíti majdan a szép szobor, Erzsébet emléke a szivünkben honol. 130 Magyarok csillaga. Vezérkönyv Erzsébet gyászünnepélyek rendezéséhez. Szerk.: Ludvigh Béla. Bp., Pesti, 1904. 43-44. old.