Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

IRODALMI EMLÉKEZÉSEK - MIKSZÁTH KÁLMÁN: Mikor utoljára láttuk

Mikor utoljára láttuk Hármat koppantottak a pálczás utak s belépett a királyné régi sugár termetével. Leült a trónon ura mellé balról Magyarország partonája. Ezer szem szegeződött a trónra, melyre újonnan hímezték Magyarország czimerét ibolyavörös mezőre s melynek mennyezetét két nagy hófehér strucztollbokor díszíti, a hajdan nemzetiszín strucztollak helyett. De még több szem nézte a királynét. Ott ült fekete csipkével áttört magyar ruhában, minden fekete volt rajta, minden, minden: haja átkötve gyászfátyollal, magyarosan, a hajtűk és gyöngyök mind feketék voltak. Csak az arcza volt fehét és végtelenül szomorú... Egy mater dolorosa. Ah, a régi arcz ez még. Az, melyet a bűbájos képekről ismerünk: a vékony, nemes vonások, az elől lenyírt kicsi haj, mint a selyem rojt húzódik a homlokra s fönt a dus hajfonat minden koronánál szebb korona. Ő az, ő, de a bánat már rajta hagyta nyomait az arczon, sokat pusztított - a kép még ugyanaz, csakhogy ugy tetszik, mintha ködben volna. Nagy szempillái le vannak eresztve, élénk, kedves szeméből nem látszik semmi; ott ül csendesen, majdnem érzéketlenül, mintha nem látna senkit, nem hallana semmit. A lelke, óh a lelke másutt lehet. Egyetlen mozdulat, egyetlen tekintet nem jelzi étdeklődését. Olyan, mint egy fehér szobor a szomorú fehér arczával. Viszi-viszi a nagy bánatot mindenüvé, és hiába koppantanak háromszor a pálczás urak, az a nagy bánat el nem ijed attól, vele jön ide is. Es aztán elkezd beszélni Szilágyi,

79 szép lassan, ahogy a trónnál illik. A király hova tovább figyelni kezd. Egy szó, egy gondolat megkapja és a szeme ott csügg a nagy nemzeti szónok ajkán - de a királyné arczára semmi sincs irva. Semmi, semmi. Olyan fehér és olyan mozdulatlan. 78 Erzsébet utolsó magyarországi hivatalos szereplése 1896 májusában a millenniumi ünnepségen volt. 79 Szilágyi Dezső, a képviselőház elnöke.