Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - MÁRKI SÁNDOR beszéde a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ünnepi közgyűlésén - Részletek (1898. november 19.)

Terézia mellé állott, mikor az egész világ elhagyta, ma sem felejtette el a Moriamur jelszavát". Az országgyűlés azonban nem volt együtt s a császárné, ki fél esztendővel azelőtt megismerte a szívek fölött való hatalmát, nem is a szenvedélyek felkorbácsolására jött ide. Egyszerűen védelmet keresett a lovagias nemzetnél, „baj, ha Olaszországban rosszul mennek a császár dolgai - szólt Andárssyhoz még a háború kitötése előtt; - de ha Magyarországon mennek rosszul, az engem megöl". Olaszország elveszett, Ausztria a német szövetségből kilépni kényszerűit, a 70 millió népességű birodalom ábrándja végkép elpárolgott s már most életkérdés lett Ausztriára a Magyarországgal való kibékülés. S a császárné, a mint Bécsbe visszatett, az eddigieknél is komolyabban kezdett foglalkozni magyar nyelvvel, irodalommal és történelemmel. Tanítója, Falk Miksa, előadásaiba csakhamar a napi eseményeket is belevegyítette s felolvasgatta Eötvösnek hozzáintézett leveleit. Az udvari köröknek, még a konzervativeknek sem igen tetszhetett, hogy a császárné éppen a Pesti Napló és a Wanderer híres vezérczikkírójától nyer történelmi és politikai felvilágosításokat; de maga a nemzet épp oly hálás iránta, mint Ferenczy Ida iránt. Első sorban ők ismertették meg a császárnét a magyar nép szellemével. Bizonyosan rendkívüli jelenség volt egy osztrák császárné, ki eredetiben olvasta, sőt meg is szerette Eötvös és Jókai regényeit s kinek nemcsak Heine kellett, hanem Vörösmarthy, Arany, sőt Petőfi is. Ez már maga is elegendő lett volna, hogy bizalmat és szeretetet ébreszszen a jövendő királyné iránt. A császárnénak azonban olyas olvasmányai is voltak, a mik itánt a nők általában véve nem szoktak érdeklődni. A kiben volt elég erő, hogy osztrák császárné létére végigolvassa Széchenyi Blikkjét és Horváth Mihályról a Függetlenségi Harcz Történetét, attól, ha ő maga védekezett is ellene, nem lehetett elvitatni a politika iránt való hajlandóságot. De ez a politika nem volt eszköz sem a dynastia, sem a nemzet kezében. Gondolni sem lehetett ilyesmire. Ereje éppen ebben rejlett; és abban, hogy nem is tartották egyébnek igazi szeretetnél, melyet a feleség tanúsít férje, a fejedelemasszony a nemzet iránt, melynek boldogsága az uralkodó család boldogsága is. S Magyarországban Erzsébet boldogsága tetemtette meg ismét a szabadságot, melyet a nagy elhatározások idejében a bátorság egymaga ki nem küzdhetett. „Előtte a tisztelet - írta Eötvös, az alkotmány visszaállítása után akkor már miniszter-, az a tisztelet, melyet eg)' nemes nőiség iránt érzünk, háttérbe szorít minden egyebet és bódulatunkban nincs semmi, mi a császárnét illeti". A nép, a hol megjelent, mindenütt kitörő lelkesedéssel, valóságos tüntetéssel fogadta. S midőn az országgyűlés küldöttsége (1867. jún. 6.) fölvitte hozzá szent István palástját, hogy azt ősi szokás szetint maga ja-