Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - BEÖTHY ZSOLT beszéde a Budapesti Kir. Magyar Tudományegyetem emlékünnepélyén - Részletek (1898. október 10.)

azonban akkor mely és sötét árnyékokat vetett maga körül s hatalmát szomorú és vigasztalan rabságnak érezte egy nemzet, mely hűségével, áldozatkészségével és hősiségével a múltban legerősebb támasza, nem egyszer megmentője volt. Legjobbjai jeltelen sírokban, a börtönök éjjeleiben, a száműzetés sótalan kenyerén. Mikor királynénkká lett nem volt szabad királynénknak neveznünk Őt. Akkor alig sejtette valaki e hazában, hogy a távolban derengő fény a szabadító angyal szárnyaiból árad, ki immár útra kelt, hogy az Ige rabjának tömlöcét megnyissa, kettős lánczait leoldja s őt - és vele együtt tömlöcztartóit megszabadítsa. Eljegyzésének hírét két-hátom rövid sorban közlik 1853 nyarán hírlapjaink, a linczi újság után, mely először adott hírt felőle. Egy év múlva, 1854 tavaszán, a fejedelmi nász alkalmából, megint csak néhány sornyi köszöntés. Mikor azonban rövid időn közhírré lett, hogy az ifjú uralkodónak boldogságban dobogó szive kegyelemmel fordult szabadságharezunknak börtönben sinylő áldozatai felé s visszadta szabadságukat: mindenki a fejedelmi hitvesre gondolt s már e nászajándék fényében látta Őt. A Pesti Napló vezérczikkének szavai: „A kegyelem nyilatkozata a fejedelmi menyegzőt az emberiség ünnepévé emeli s a vigasztalás, melyet a jótét birodalomszerte ezreknek és ezreknek nyújt, az ifjú császárnét és királynét már zsenge éveiben a népek imádott anyjává szenteli föl." Még csak: emberiség és népek. Meghatva hódolunk a női szív nemességének; de alig merünk mást látni benne, mint a szenvedő ember iránti részvétet; a szenvedő magyat irántit szabad sem lett volna kiéreznünk. Hiszen látni is csak hatom év múlva láthatott meg bennünket. Midőn 1857. május 4-én délelőtt tíz órakor ott, a hol a komáromi Dunapart mostani szép ligete kezdődik, az Adler-yachtról először lépett magyat tetületre: zúgtak az ágyuk, harsogott a zene, kongtak a harangok, a fejedelmi fenség és ifjúi báj keltette elragadtatás fölzajlott - de „Magyarország kobza" még hallgatott. Semmi nyoma akár a politikai, akár a költői előérzetnek, hog)-- a magyat nemzet életében történelmi pillanat ez, midőn Erzsébet királyné elsőben tette lábát magyar földre, mely innentől az ő nyomában csak áldást és áldást és áldást termett. Valóban áldott volt az a hely, s hiszem, hogy nemsokára méltó emlékkő jelöli meg. Mily végzetjáték az is, melylyel e jelenet a múlthoz kapcsolódik! Első Habsburgi királyunk, Albert ifjú özvegye, szintén Erzsébet, ugyané helyen várta remegve a Visegrádról elorzott koronát, s épp e hely lesz első pihenője a mi Erzsébetünknek azon a dicsőséges pályán, melyen a nemzet lelkesedésétől ragyogó koronánkat visszahozta. A fejedelmi pár útja innen Budára vezetett. Magyar szónoklatokat halott már a királyné, de a magyar lélek büszke titka s titkos büszkesége bizonyára itt rezdült először fülébe az ősz prímás hódoló szavai-