Erzsébet-kultusz. 1. Erzsébet királyné magyarországi kultusza emlékezethelyei tükrében 1898-1914 között - Budapesti Negyed52. (2006. nyár)

Utószó

túszának életben tartását szolgáló szimbolikus térfoglalási eljárások hatására a korabeli közönség az élet számos területén találkozhatott a királyné alakját övező toposzokkal, jelképekkel, melyekben a hangsúly nem személyén, hanem rajta keresztül önmaga ünneplésén volt. Kultusza intézményesült korszakának fénykorát áttekintve igyekeztem tipikus példáit, illetve a kultusz fenntartásának széles skáláját bemutatni. Láthatóvá vált, hogy kultuszának erősítését a tömegesség és a személyes érintettség biztosította. A leggyakoribb megnyilvánulási forma Erzsébet emlékének fenntartásában az emlékfaültetés, illetve a köztérelnevezések voltak. A ligetek kapcsán felmerült, hogy nem rekonstruálható teljes bizonyossággal, mennyiben voltak jelen ennél a módnál a kegyeleti szempontok a gazdaságiak rovására. Az utcamegjelölések kapcsán sem lehetett kimutatni, hogy ezek mennyire tükrözhették a társadalmi igényeket és mennyire a hatalom elvárásait. Hatásuk abban mérhető leginkább, hogy a közterületeken állandó jelenlétükkel késztettek emlékezésre, akárcsak szobrai. Szobrainak felállítása során jelennek meg leginkább az őt a magyar tudatban jellemző ideálképek: a mítosz tárgyiasult, s alakját tovább sematizálták. Legkedveltebb megjelenítési formája Magyarországon koronázási jelvényeiben a hetvenes évek megjelenését tükröző ábrázolása. E szobrai esetében is megfigyelhető kultuszának főjellemvonása, vagyis az alulról és felülről jövő igények összefonódása. Budapesti nagy nemzeti emlékművének a felállítására irányuló kudarcok mutatják leginkább - főként a gyűjtés során - kultuszának társadalmi támogatottságát, illetve az alakjához kapcsolt ideálképek sorát. Emlékhelyei között különleges szerepet töltenek be azok az intézmények, melyek létrejöttüket a királyné neve felhasználásának köszönhetik. Erre szemléletes példa a két „emlékének" szentelt templom története, melyek a nagy nemzeti zarándokhely „szerepére" pályáztak. Akárcsak a Jánoshegyi Erzsébet-kilátó, ezen kultikus törekvéseknek ezek sem tudtak eleget tenni. E szándékok mutatják továbbá azt is, hogy a kultusz intézményesült korszakában milyen társadalmi összefogást, támogatást lehetett elérni személyével. A fentebb vázolt szerepkör betöltésére legalkalmasabbnak a Királyné Emlékmúzeuma bizonyult, mely ereklyetárgyainak őrzőhelyeként különben is speciális szerepet játszott emlékezethelyei között. Kultuszának külföldi színterei, melyek magyar szempontból is fontosak lehettek, nem töltöttek be hagyományos kultikus funkciókat, annak ellenére, hogy a bécsi kripta a kultikus szólamok egyik gyakran idézett helyszíne volt. A zarándokhely-szerep betöltetlenségc külső, rajtuk kívülálló tényezők hatását tükrözi. Erzsébet királyné emlékezethelyei a szimbolikus reprezentáció révén a megemlékezési szertartások során töltődtek fel időről-időre szakrális tartalommal, ami lehetőséget nyújtott Erzsébet nemzeti példatárban betöltött szerepköreinek teljes